Itthon HVG 2012. december. 12. 16:24

Állnak-e még az alaptörvény asztalai?

A „kőbe vésett” alaptörvény – amit a Fidesz eredeti szándéka szerint csak két, egymást követő parlament egybehangzó döntése változtathatott volna meg – népszerűsítése annyira fontos volt a kormánynak, hogy – hasonlóan a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat korábbi kötelező kifüggesztéséhez – felszólította az önkormányzatokat, működjenek együtt az „alaptörvény sikeres terjesztése érdekében”.

Szabó Erika, a KIM államtitkára a tavaly augusztus 26-ai keltezésű, jegyzőknek címzett levelében – Kerényi Imre ötlete alapján – pontosan leírta, hogyan is kell eljárni, hogy az alaptörvény „a jelentőségéhez méltóan” jusson el az állampolgárokhoz. Négynapos határidővel olyan „olvasósarkok” kialakításáról rendelkezett, amelyeknek része egy virággal dekorált, a nyomatékosítás kedvéért „az alkotmány asztala” felirattal ellátott, terítővel és üveglappal lefedett asztal, amely lap alatt az alaptörvény egy példánya látható, felcsapva és nemzeti színű szalaggal rögzítve a 28. oldalon. 

Az alaptörvény asztaláról, illetve, hogy a lakosság miért igényelt harmadával kevesebb alaptörvényt az arra rendelt önkormányzati asztaloknál, mint a kormány várta, a HVG e heti számában olvashatnak.

HVG Zrt.
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.