2012. december. 09. 12:23 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 09. 12:23 Itthon

Havazás: kora délutánra járhatóvá teszik a 43-as utat

Várhatóan kora délutánra sikerül járhatóvá tenni a 43-as utat Makó és Nagylak között – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-t.

Arany-Tóth Attila elmondta, a 43-as úton egy keresztbe fordult kamion miatt torlódtak fel a személyautók, autóbuszok, kamionok mintegy száz-százötven utassal. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hókotrója sem tud ezen a szakaszon továbbhaladni. A közút kezelője Szentes és Hódmezővásárhely térségéből csoportosított át munkagépeket – közölte a szóvivő.

Csongrád megyében más utakon – Hódmezővásárhely, Kübekháza és Bordány közelében – is akadtak el járművek, ezért a szakember arra kérte az autósokat, aki teheti, halassza későbbre az utazást. Az útrakelők pedig csak téli gumival és teli tankkal induljanak el, és legyen takaró, meleg ital is a járműben – hívta fel a figyelmet. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a 4414-es úton Makó és Maroslele, valamint a 4434-es úton Makó és Kövegy között újraindulhatott a forgalom. Jászai Linda elmondta, a nagylaki határátkelőhelyen a 43-as út zárlatának feloldása után torlódás, akár egyórás várakozás alakulhat ki a kilépő oldalon.

Hirdetés
hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.