2012. december. 06. 15:34 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. december. 06. 15:27 Itthon

Ócsai adóstelep: csak márciusban döntenek az első lakókról

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat dönti el, kik költözhetnek be jövő tavasszal az ócsai adósparkba. A tervek szerint március 1-ig döntik el, kik költözhetnek be először.

Jövő tavasszal költözhet be az első 80 csalás az ócsai devizahiteles telepre – ez derül ki a kormány honlapjára felkerült előterjesztésből, amelyet a kabinet még nem tárgyalt. Az első ütemben 50 négyfős, 20 ötfős és 10 hatfős családot választanak ki, akiknek január 21-ig kell pályázni. A tervezet szerint a pályázatkezelő a Magyar Máltai Szeretszolgálat lesz, aki környezettanulmány után javaslatot tesz egy ötfős bizottságnak, hogy kiket javasol az ócsai telep első lakóinak. A Program Bírálat Bizottság március 1-jén dönt a végső beköltözőkről.

Orbán Vikor tavaly júniusban beszélt először kormánynak arról a tervéről, hogy a fizetésképtelen lakáshitelescsaládok megmentésére házakat építenének. Az első tervek szerint idén tavaszra, majd novemberben készültek volna el a házak, ám azokat még mindig építik.

A telepre azokat a gyermekes családokat költöztetnék, akik nem tudták fizetni a hitelüket, és emiatt elárverezték házukat, máshova pedig nem tudnak beköltözni. A pályázónál vizsgálni fogják, a család jövedelmi viszonyait, munkatapasztalatát, munkalehetőségeit, gyermekei életkörülményeit, illetve, hogy hajlandó e dolgozni akár közfoglalkoztatás keretében.

Hirdetés