2012. november. 28. 05:09 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 28. 09:10 Itthon

Orbán fontos feladatra kérte fel Kocsis Mátét

Valójában a Fidesz kommunikációs igazgatói posztjára kaptam felkérést Orbán Viktortól a múlt héten - mondta Kocsis Máté a Magyar Nemzetnek.

A józsefvárosi polgármester a lap szerdai száma szerint közölte azt is, hogy elfogadta a pártelnök-miniszterelnök felkérését, de további részletekről egyelőre nem kívánt nyilatkozni.

A lap információi szerint a Fidesz elnöke azt szeretné, hogy az új igazgató minél sikeresebben hangolja össze a párt, a képviselőcsoport és a kormány kommunikációját a következő parlamenti választások előtt. Emellett - hasonlóan a többi fideszes politikushoz - közvetve segíti majd a párt 2014-es választási felkészülését.

Gyürk András európai parlamenti képviselő a lap információi szerint egyelőre stratégiai igazgatói posztot tölt be hivatalosan a pártban. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a Fidesz kampánystábját hivatalosan 2013 elején mutatják be a nyilvánosság előtt.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.