2012. november. 22. 07:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. november. 22. 08:59 Itthon

Tényleg nagymamája adta a milliókat Győzikének

Megszüntette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a nyomozást a nagymamától kapott százmilliók ügyében Gáspár Győző ellen - írja a Blikk.

Mint ismert: csalás és pénzmosás gyanúja miatt indítottak eljárást Gáspár Győző showman és felesége ellen, amit a korábbi gyanú szerint bűntársakkal követett el. Győzike azt állította, jóléte annak köszönhető, hogy nagymamája, Maris mama adott neki 196 millió forint készpénzt, vásárolt három házat dédunokáinak, és százötvenmilliós vagyonát is ráhagyta. Ez összesen közel 400 milliós érték. Most viszont hivatalosan is kiderült, a vád megbukott - írja a Blikk.

"Az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmény miatt ifj. Gáspár Győző és társai ellen indított bűnügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság Nógrád Megyei Vizsgálati Osztálya 2012. november 19-én a nyomozást megszüntette. Ezt a határozatot a nyomozó hatóság a Nógrád Megyei Főügyészségnek is megküldte. Jelenleg ennek értékelése-elemzése zajlik, a főügyészség az iratokat a NAV-tól már bekérte, és teljes körűen felülvizsgálja" – tájékoztatta a Blikket Bóna Gyula főügyészhelyettes, sajtószóvivő.

Hozzátette: amennyiben a főügyészség a felülvizsgálat során törvénysértést észlel, a nyomozó hatóság határozatát megváltoztathatja vagy hatályon kívül helyezheti, a nyomozó hatóságot további nyomozásra is utasíthatja. Az ügyészség tovább vizsgálódik, azonban Győző ügyvédje, Kiss Elemér korábbi kancelláriaminiszter reméli, az ügy ezzel lezárult.

"Bűncselekmény hiányában szüntették meg a nyomozást" – nyilatkozta az ügyvéd. "Értékelték a bizonyítékokat, és a hatályos jogszabályok szerint jártak el" – tette hozzá a jogi képviselő.

A Blikk megtudta, többek között azért szüntették meg a nyomozást, mert az adóhatóság Rácz Dezsőné, vagyis Maris mama személyijövedelemadó-bevallásait átvizsgálva kiderítette, azokban a kérdéses összegek mindig fel voltak tüntetve, így nem talált bűncselekményre utaló jelet.

Hirdetés
Kult Kovács Bálint 2025. május. 10. 14:00

Balogh Rodrigó: Addig jó, amíg nincs közünk ezekhez a srácokhoz

Magyar Péterék valahogy megszerezték az email-címét, most nem győzi törölni a leveleiket, hiszen se a korábbi, se a mostani kormányzattal nem állt szóba. Miért épp vele állna? Balogh Rodrigó húsz éve készít színházi előadásokat a cigányság témáiban, roma társulatot vezet és cigány színházi fesztivált szervez. Interjú.