2012. november. 22. 14:31 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 22. 14:31 Itthon

Öt évre eltiltották a bírót megverő szabolcsi focistát

Öt évre tiltották el a játéktól azt a bíróverő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei labdarúgót, aki ellen a rendőrség is eljárást folytat garázdaság, valamint súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.

A vasárnapi, Encsencs-Geszteréd megyei III. osztályú labdarúgó-mérkőzésen történt bíróverés ügyében még tart a rendőrségi nyomozás, szakértőt vontak be annak megállapítására, hogy a bántalmazott játékvezető felépülése mennyi időt vesz igénybe.

A 27 éves encsencsi labdarúgónak a sportfegyelmije már lezajlott, a Magyar Labdarúgó Szövetség megyei fegyelmi bizottsága öt évre, 2017. november 18-áig eltiltotta a játéktól - ismertette.

K. András encsencsi lakos a 2-0-ás vendéggyőzelemmel végződött mérkőzés 90. percében bántalmazta a 37 éves nyírbátori futballbírót, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozva neki, a játékvezetői asszisztenst pedig megrúgta.

Hirdetés
Címkék
Itthon HVG 2025. április. 13. 17:05

Magyar Péter: A Tisza győzni fog, mert a haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben

Száztizenöt állomásos országjárásáról visszatérve Magyar Péter Budapesten, a Műegyetemnél tart eredményváró rendezvényt. Az már a pártelnök beszéde előtt kiderült, hogy a vártnál is többen, 1,1 millióan szavaztak a Tisza Párt akcióján, a Nemzet hangján, és ismertették a 12+1 kérdés részletes eredményeit is. Magyar biztos a 2026-os győzelemben, és elárulta, miket tesz majd a Tisza-kormány.