2012. november. 21. 09:06 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. november. 21. 08:51 Itthon

Hoffmann-bukta: mégis lehetne idegen nyelven tanítani a matekot és törit

Időt nyertek a nevelőtestületek, a helyi kerettanterveket ugyanis december 31-e helyett március végéig kell csak elkészíteniük - hangzott el az InfoRádió műsorában. Változás még az is, hogy a kéttannyelvű iskolákban mégiscsak lehet majd idegen nyelven tanítani a matematikát és a történelmet.

Jövő szeptemberben egy kivétellel a közoktatásban az összes iskolatípusban az első, az ötödik és kilencedik évfolyamon bevezetik az új kerettanterveket, a hat évfolyamos gimnáziumokban viszont csak a hetedikeseknél indítják el az új rendszert - közölte az InfoRádió.

Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vezetője azt mondta, új határideje lesz a helyi kerettantervek elkészítésének is. Azokat december 31-e helyett március végéig kell csak elkészíteniük a nevelőtestületeknek.

A szakképzésről szóló kerettantervek, amelyeket nem az EMMI, hanem a nemzetgazdasági tárca dolgoztat ki, nem készültek el, és a szakközépiskolákban, valamint szakiskolákban ezek nélkül nem értelmezhető a helyi tantervek elkészítése - magyarázta Kaposi József.

Bár az oktatási államtitkár korábban ragaszkodott ahhoz, hogy a kéttannyelvű iskolákban a matematikát és a történelmet kizárólag magyarul tanítsák, ez mégsem lesz így.

A kéttannyelvű iskolák esetében nem kerettanterv van, hanem irányelv, és ennek az irányelvnek a véleményezése is párhuzamosan zajlik a tantervek elkészítésével. Úgy tűnik, hogy a tárca annyiban módosítja az eredeti javaslatot, hogy matematikát és történelmet lehet majd idegen nyelven is tanítani - tette hozzá Kaposi József.

Szerinte változnak a szabadon választható órakeret elemei is. A választékba bekerülhet majd a családi életre nevelés, a lovaskultúra megismertetése, a kerékpározás, vagy a sakk tanítása.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.