MSZP: két év alatt néggyel vetették vissza az országot Orbánék
Az MSZP szerint statisztikai adatok bizonyítják, hogy a kormány intézkedései a legszegényebbeknek ártottak a legtöbbet.
Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, az Orbán-kormány két év alatt négy esztendővel vetette vissza az ország fejlettségi szintjét. Kiemelte, hogy a hátrányos kistérségekben rohamosan romlott a gyermeket nevelők helyzete a válság és a kormányzati intézkedések miatt, a legnagyobb mértékben épp a legszegényebbeké.
Az MSZP-s politikus a jövedelmi szegénység további növekedésére számít, és bírálta azt a szabályozást, amely lehetővé tette, hogy a szociális ellátások egy részét Erzsébet-utalványban folyósítsák, valamint a segélyezési plafon tervezett bevezetését.
Szólt arról, hogy a nyilvántartott álláskeresők száma nagyobb, mint a 2008-ban, az álláskeresési ellátásra jogosultak száma viszont jelentősen csökkent, ma az állástalanok mindössze tíz százaléka tartozik ide. Ugyanakkor alig nőtt a szociális ellátásban részesülők száma, az ellátás nélkülieké ezzel szemben a négy évvel ezelőtti 161 ezerről 280 ezer fölé emelkedett, így az összes álláskereső 53 százaléka nem kap ellátást.
Az idei év első negyedévében a nettó átlagbér reálértéke ugyancsak a 2008-as szinten volt - mondta Korózs Lajos, bírálva a családi adókedvezmény bevezetését, amellyel szerinte csak a jómódú, három vagy több gyermeket nevelő "topmenedzserek" jártak jól.
A szocialista politikus kitért arra is, hogy a családi pótlék és gyes összege 2009 óta változatlan, így vásárlóértékük csökkenése - a magas infláció miatt - az év végére eléri a 20 százalékot.
Korózs Lajos arra szólította fel a kormányt, hogy a felhasználásra váró európai uniós pénzeket a leghátrányosabb kistérségekben élők szegénységének csökkentésére fordítsa, és állítsa le a segélyplafon bevezetését.