2012. november. 13. 14:58 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. november. 13. 15:32 Itthon

Újabb médiakampányra készülhetnek Orbánék

„Új igény felmerülése” – ezzel indokolták a Miniszterelnökség idei közbeszerzési tervének módosításában azt, hogy újabb médiatervezésre és vásárlásra készül a kormány 2012 utolsó negyedévében. A vállalkozási keretszerződés 2014. május 31-ig szólna, de egyelőre nem tudni, pontosan mire is vonatkozna. Legutóbb az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban indítottak „sürgős” médiakampányt.

A Miniszterelnökség október 8-án kötött szerződést az I.M.G. INTER MEDIA GROUP Kft.-vel. A megállapodás szerint a társaság legfeljebb bruttó 200 millió 815 ezer 228 forint vállalkozói díjat kaphat, ha a megállapodásban rögzített feladatokat határidőre elvégzi – a feladatok között volt médiastratégia-alkotási, médiatervezési és -vásárlási, médiagyártási, reklámügynökségi, valamint telemarketing- és online kommunikációs szolgáltatás, mint utólag kiderült, az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban.

Arról is megállapodtak, hogy az IMF-megállapodásról szóló lakossági tájékoztató kampány 2012. november 8-ig tart. Az ide kapcsolódó hirdetések több napilapban megjelentek aztán, egyebek mellett a Magyar Nemzetben, a Népszavában, a Népszabadságban, a Napi Gazdaságban és a Blikkben.

Giró-Szász András kormányszóvivő korábban azt mondta, hogy a kormány nem az IMF ellen harcol a hirdetésekben, hanem azok a polgárok széles körű tájékoztatását szolgálják, az IMF-től viszont nem kívántak reagálni a médiakampányra.

A szerződés az aláírástól számított 35 napig volt hatályos, a közbeszerzéssel kapcsolatban előzetes tájékoztató nem jelent meg, azt viszont jelezték, hogy "rendkívüli sürgősséggel" indítják a médiakampányt.

Nem terveznek előzetes tájékoztatást arról a közbeszerzésről sem, amely az utolsó negyedévben indulna „új igény felmerülése” miatt, és a szerződés várhatóan 2014. május 31-ig szólna. Az eljárás nyertese a Miniszterelnökség 2013-2014-es kommunikációs feladatain belül kreatív stratégia alkotására, kreatív és médiatervezésre, médiavásárlásra, telemarketing szolgáltatásra szerződne – derül ki a kancellária idei közbeszerzési tervének második módosításából, amelyet a kormany.hu-n tettek közzé.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi lehet az új igény, amelyre hivatkozva tervezik az újabb közbeszerzést. A módosításban a szerződés lehetséges összege sem szerepel.

Kérdéseinkre a kormányszóvivői iroda szerdára ígért választ.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.