Fa rúddal támadtak a keszthelyi útonállók
Elfogott a rendőrség két fiatalt, akik több ízben próbálkoztak rablással, sikertelenül. A gyanúsítottak a bűncselekmények elkövetésekor még fiatalkorúak voltak.
Nyolc hónapos nyomozás után fogtak el a rendőrök két keszthelyi fiatalt, akik rablási kísérleteket követtek el, illetve autókat rongáltak meg - közölte a keszthelyi rendőrkapitányság kedden.
Februárban két símaszkos férfi egy fa rúddal és erőteljes fellépésével arra próbálta kényszeríteni egy keszthelyi üzlet két alkalmazottját, hogy adják át a bevételt. Néhány nappal később két ember az utcán "útonállásszerűen" támadt rá egy férfira, akiről azt feltételezték, hogy nagyobb összegű készpénz van nála. Mindkét rablási kísérlet sikertelen volt.
A napokban elfogták a két gyanúsítottat. A munkanélküli fiatalok nyáron töltötték be a 18. évüket, a rablási kísérletek idején még fiatalkorúak voltak.
Az otthonaikban tartott házkutatás során bizonyítékokat foglaltak le, és az is kiderült, hogy további bűncselekményekkel, több autórongálással és lopással is gyanúsíthatók. Elfogásuk után vallomást tettek a bűncselekményeikről.