2012. október. 30. 12:22 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 30. 12:29 Itthon

Távollétével tüntet a három MSZP-s kerületi polgármester

Nem vesz részt a fővárosi járási hivatalokról szóló megállapodás keddi aláírási ünnepségén a három szocialista vezetésű kerület.

Tiltakoznak a kormánynak a járásokra vonatkozó döntése ellen, távolmaradásukkal azt szeretnék kifejezni, hogy nincs mit ünnepelni egy "megállapodásnak álcázott diktátumon" - mondta Gajda Péter (MSZP), a XIX. kerület polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.   

A kispesti kerületvezető közölte, nem tehetik meg, hogy a megállapodást nem írják alá, mert a törvény "kényszeríti" őket, de az ünnepségen nem kívánnak részt venni.

Gajda szerint a járási rendszer nem hatékonyabb vagy átláthatóbb lesz, hanem drágább. A szocialista politikus a "kormányzati hatalomkoncentráció" újabb állomásának nevezte a közigazgatási átalakítást. Hozzátette, az új szint több forrást és több köztisztviselőt visz el az önkormányzatoktól, mint amennyi feladatot.    

Horváth Csaba, a szocialista párt fővárosi frakcióvezetője arról beszélt, hogy a fővárosi önkormányzatok elveszítik önállóságukat, a kormány pedig "elkobozza" vagyonukat. Bírálta, hogy a helyi, választott tisztségviselők helyett távolabb döntenek az emberek ügyeiről.    

A sajtótájékoztatón részt vett a XIII. és a XX. kerület egy-egy képviselője is, akik ugyancsak azon véleményüknek adtak hangot, hogy nem tartják ünnepnek ezt a napot, de eleget tesznek a törvényi kötelezettségeiknek, és kialakítják a hivatalokat.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.