2012. október. 30. 19:25 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 30. 19:25 Itthon

Nagykanizsán építik meg a dunántúli javítóintézetet

Zöldmezős beruházással Nagykanizsán épül meg a Dunántúlra tervezett fiú javító-nevelő intézet, erről már döntött a minisztérium, a megvalósításra szóló pályázatot néhány hónapon belül bírálja el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságügyért felelős államtitkára keddi sajtótájékoztatóján, a Zala megyei városban.

Soltész Miklós közölte: a négyhektáros önkormányzati területen várhatóan 2014-re felépülő intézményben száznál valamivel több fiatalkorút helyeznek el szigorú felügyelet alatt, és mintegy 120 embert foglalkoztatnak majd.

A mintegy 2,2 milliárd forintos beruházáshoz a pályázatot a hasonló debreceni javító-nevelő intézet nyújtotta be, a tervezés és a kivitelezés is ennek az intézménynek a feladata.

Az államtitkár elmondta, hogy a leendő intézménnyel kapcsolatos közbiztonsági aggályok miatt - négy nagykanizsai lehetőség közül - a lakóépületektől legtávolabb lévő önkormányzati területet találták alkalmasnak. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy Debrecenben kertvárosi övezetben, lakóházak között működik a javítóintézet, s éppen ezért sokkal biztonságosabb, rendezettebb a környék.

Úgy fogalmazott, azoknak a fiataloknak, akik valamilyen bűnt elkövettek az életben, meg kell kapniuk a társadalom segítségét, hogy ne tévedjenek még egyszer a bűn útjára. Ehhez "normális körülményekre" van szükség, illetve arra, hogy büntetésük ideje alatt olyan szakmát tanulhassanak, amellyel később boldogulni tudnak.

Az MTI kérdésére Soltész Miklós megerősítette a korábbi lakossági fórumokon elhangzott terveket, amelyek szerint szigorú felügyelet alatt élnek az intézet falai között a többségében előzetes letartóztatásban lévő, részben már jogerős büntetésüket töltő 14 és 18 év közötti fiatalok. A bent lévők nem hagyhatják el egyedül az intézményt, a már büntetésüket töltő fiatalok szabadságra is csak jutalomként mehetnek.
    Az államtitkár a sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy a szociális intézmények állami átvétele kapcsán az összes gyermekvédelmi ellátás - így a nevelőszülőknél történő gondozás is - állami irányítás alá kerül, akárcsak a fogyatékkal élők, pszichiátriai betegek vagy szenvedélybetegek kezelése, kivétel csak az idősotthonok működtetése és a hajléktalan-ellátás. Ezzel együtt az eddigi fenntartók által indított fejlesztéseket is továbbviszi az állam, amely átvállalja a fejlesztési hiteleket.
    A miniszterelnök hétvégi, az önkormányzatok adósságának átvételéről szóló bejelentése kapcsán Soltész Miklós szólt arról, hogy az állam és a devizaadósok mellett az önkormányzatok számára okoz leginkább problémát az elmúlt nyolc-tíz évben felhalmozott adósság.
    Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP), Nagykanizsa polgármestere hozzátette: a jelenleg 6,9 milliárd forintos hitelállománnyal rendelkező várostól várhatóan 2,5-3 milliárd forint adósságot vesz át az állam. Ennek köszönhetően évente mintegy 200 millió forinttal csökken a város törlesztésre fordított kiadása.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.