2012. október. 29. 13:29 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 29. 13:22 Itthon

Balog elismerte: a gyerekek ötöde mélyszegénységbe születik

A magyar gyermekek 22 százaléka mélyszegénységbe születik, és közülük minden második 6 éves korára még nem iskolaérett. A kormányzat ezért akarja az óvodába járás korhatárát három évre csökkenteni 2014-től - mondta az emberierőforrás-miniszter egy hétfői budapesti konferencia megnyitóján.

Balog Zoltán a Budapesti Korai Fejlesztő Központ - a kora gyermekkori intervenció lehetőségeiről szóló - nemzetközi szakmai rendezvényén arról beszélt, a kormány fontosnak tartja, hogy a gyerekek számára minél korábban elérhetővé váljanak a fejlődésüket segítő különböző intézmények, ez szavai szerint egyszerre egészségügyi és szociális kérdés is.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyermekek fejlődésének az üteme az élet első éveiben a leggyorsabb, még az eltérő módon fejlődő és a veszélyeztetett gyerekek esetében is. A miniszter szerint ezért van szükség az időben elvégzett szakszerű diagnózisokra, ehhez azonban olyan ellátórendszer kell, ami mindenki számára elérhető. Jelezte, nagyon sok cigány gyermek számára ma a korai fejlesztés nem érhető el.

Közölte, a kormányzat gyermekszegénység elleni programjában ezért egy olyan "szűrőcsomag" is van, melyben évente egymillió gyerek vizsgálatát végzik el. Hozzátette: a szülők bevonásával végzendő szűrések októberben indultak el.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.