2012. október. 19. 08:44 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 19. 09:41 Itthon

MN: hamis jelentést írt három rendőr 2006 őszén

Valótlan jelentést írt a 2006-os események idején egy férfi előállításáról az a három rendőr, aki ellen napokon belül vádat emelhet az ügyészség - állítja pénteki számában a Magyar Nemzet.

Az egyenruhások egy levéltári történész elfogásának a körülményeit hamisították meg - írta a lap.

Azt írták, kővel dobálta a rendőröket a rádió épületénél, ám kiderült, ott sem volt. A sértett napokig ült a börtönben ártatlanul.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt nyilatkozta a lapnak: a Budapesti Nyomozó Ügyészség november első felében dönt arról, vádat emelnek-e a három gyanúsított ellen.

 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?