2012. október. 15. 08:36 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. október. 15. 08:36 Itthon

Elkezdődött az ócsai adóstelep építése

Megkezdődött a szociális lakópark építése Ócsán. A Belügyminisztérium október 5-én adta át a kivitelezőnek a területet, a munkálatok pedig már elkezdődtek – mondta Bukodi Károly polgármester a köztévé helyszínen tartózkodó riporterének hétfő reggel.

Az első ütemben 80 házat fognak megépíteni, erre a kivitelező 150 napot kapott, így az első családok tavasszal költözhetnek be - mondta Ócsa polgármestere a köztévé Ma reggel című műsorában.

Bukodi Károly szerint azért Ócsán épül meg a lakópark, mert a bedőlt hitelesek nagy része, 60-70 százaléka budapesti, és a település az agglomerációban található.

A lakópark területe körülbelül négy kilométerre van városközponttól, de Bukodi közölte, hogy jelenleg is van buszjárat, hiszen a beépítésre szánt telek túloldalán ma is élnek családok. Hozzátette ugyanakkor, tervezik a buszközlekedés fejlesztését.

A polgármester szerint 1-2 éve adtak át egy új orvosi rendelőt, orvosi ügyelet régóta működik, bölcsődét is építenek, és tervezik az óvoda bővítését. Szerinte készen állnak a lakók fogadására.

Bukodi arról is beszélt, hogy nagy volt a várakozás a városban, „Érdeklődve várjuk a fejleményeket mi is. Azt gondolom, hogy amikor az új családok ideköltöznek akkor a város lakói minden segítséget megadnak majd nekik” – mondta.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. március. 27. 06:30

„Nem akarom, hogy lehúzzanak ebbe a posványba” – Toroczkai szerint fenyegeti, zsarolja a Mi Hazánk képviselőit a két nagy párt

A Fidesz az utóbbi hetekben rámozdult a Mi Hazánk szavazóira. A kiélezett Tisza-Fidesz versenyben nagyon felértékelődött Toroczkai Lászlóék pártja, királycsinálók is lehetnek 2026-ban. Mi lesz a Mi Hazánk stratégiája a következő bő egy évben, vannak-e a párhuzamok a 2015-ös Jobbikkal, és mire játszhat a Fidesz? Erről beszélgettünk a párt elnökével és más, a témára rálátó megszólalókkal.