2012. október. 09. 13:23 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 09. 13:12 Itthon

Törvényileg rendezné a gárdaavatásokat az ombudsman

A rendőrség aránytalanul nagy készültséggel lépett fel és szükségtelenül korlátozta a polgárok szabad mozgáshoz való jogát, amikor műveleti területté nyilvánította a Fejér megyei Csókakőt – állapította meg az alapvető jogok biztosa. Az ombudsmani hivatal keddi közleményében arra is kitér, hogy Szabó Máté törvénymódosítást javasol a történtekkel összefüggésben.

A közlemény emlékeztetett: 2012. augusztus 25-én a rendőrség lezárta Csókakő települést, a helyi lakosok számára megnehezítve, mindenki más számára pedig megtiltva, hogy bejusson a községbe. A hivatalos rendőrségi közlemény alapján a lezárás oka az volt, hogy az előzetes információk alapján egy Csókakőre tervezett, be nem jelentett rendezvény megtartása jogsértő lett volna, és várható volt, hogy a résztvevők egy része bűncselekmény elkövetésére készül.

Az alapvető jogok biztosának munkatársai a hivatalból indított helyszíni vizsgálat során felkeresték a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot és meghallgatták a csókakői polgármestert, valamint a jegyzőt is. 

A vizsgálati jelentés szerint a lezárással a rendőrség szükségtelenül és aránytalanul korlátozta a helyi lakosok, a települést meglátogatni kívánó turisták szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához, valamint a személyi szabadsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jogát, akadályozta a jogbiztonság követelményének érvényesülését, alapvető joggal összefüggő visszásságot okozott.

Az alapjogi biztos megállapította azt is, hogy a gárdistaavatásokkal kapcsolatos jelenlegi, nem egyértelmű jogi környezet bizonytalanságokhoz vezet, egyes esetekben eltúlzott, szükségtelen és aránytalan - a közvélemény szemében indokolatlan - rendőri akciókat, míg más esetekben az intézkedések elmaradása állampolgári elégedetlenséget szülhet, és megrendítheti a rendőrségbe vetett bizalmat. 

Az ombudsman felkérte az országos rendőrfőkapitányt, intézkedjen, hogy a jövőben ne kerülhessen sor a csókakőihez hasonló, szükségtelen és aránytalan rendőri intézkedésekre, és vizsgálja meg, hogy terhel-e valakit felelősség a község teljes lezárását elrendelő döntés meghozatalában.

Szabó Máté felhívta a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a belügyminiszterrel egyeztetve kezdeményezze a szabálysértési törvény módosítását, hogy a feloszlatott egyesületek tevékenységével szemben elrendelt rendőri intézkedések a jövőben megfeleljenek a kiszámíthatóság, a tisztességes eljárás és a jogbiztonság követelményének - tartalmazza a közlemény.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.