2012. október. 05. 12:53 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 05. 12:51 Itthon

Turulszárnyat törtek Dunakeszin

Megrongálták a Millennium parkban az emlékmű turulmadarát Dunakeszin.

Megrongálták Dunakeszin a Millennium parkban található honfoglalási emlékmű tetején elhelyezett, fából készült turulmadarat - erősítette meg Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője a város honlapján olvasható információkat pénteken az MTI-nek.

A dunakeszi.hu közlése szerint Dér Győző alkotásának, a fából faragott turulmadárnak letörték az egyik szárnyát. A bűncselekmény elkövetését megkönnyítette, hogy a területen jó ideje nem működik a korábban kihelyezett reflektor – olvasható a honlapon.

A PMRFK szóvivője elmondta: a helyi rendőrkapitányságra még szeptember 26-án érkezett bejelentés az emlékmű megcsonkításáról. A rendőrség az ügyben ismeretlen tettes ellen, rongálás miatt indított eljárást.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.