2012. október. 04. 11:54 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 04. 11:47 Itthon

MSZP: a Fidesz kevesebb magyarországi és több határon túli szavazót akar

Az MSZP szerint a Fidesz-KDNP célja, hogy a Magyarországon élők közül minél kevesebben, a határon túl élő magyar állampolgárok közül viszont minél többen szavazzanak 2014-ben.

Molnár Zsolt, a szocialisták országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján így értékelte azt az előző nap beterjesztett alkotmánymódosító javaslatot, amelynek szerint Magyarországról nem, csak a határon túlról lehetne levélben feliratkozni a választásokra.

Az indítvány egyértelműen diszkriminálja a magyarországi lakóhellyel rendelkezőket, akik csak személyesen vagy az internetes ügyfélkapun kérhetnék felvételüket a névjegyzékbe, míg a határon túliak ezt levélben is megtehetnék, a regisztrációs időszakban bármikor - mondta az MSZP-s politikus. Úgy fogalmazott: a javaslatot előterjesztő alkotmányügyi bizottság és annak KDNP-s elnöke, Salamon László ezzel "tarkón lőtte a sebesült magyar demokráciát". 

Szerinte ugyanis a javaslat indokolatlanul tesz különbséget belföldi és határon túli magyarok között. Ennek megalapozásában pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke sietett a kormánypártok segítségére - tette hozzá, utalva arra, hogy Péterfalvi Attila szerint komoly adatvédelmi aggályokat vetett fel az a kormányoldali elképzelés, hogy a magyarországi lakhellyel rendelkezők levélben is feliratkozhassanak.

Molnár Zsolt arról is beszélt, hogy jelentősen szűkíti az Alkotmánybíróság (Ab) mozgásterét, ha a regisztráció részletszabályait az alkotmányba foglalják. Az MTI kérdésére mindazonáltal úgy válaszolt: továbbra is bízik benne, hogy az Ab megsemmisíti a szabályozást, mert az alapjogok korlátozását az új alaptörvény is csak indokolt esetben engedi meg, márpedig a jól működő magyarországi népesség-nyilvántartás feleslegessé teszi a feliratkozást.

Kitért arra is, hogy mivel a következő választásokig másfél év van hátra, lenne még lehetőség egy teljesen új, széleskörű társadalmi és politikai konszenzuson nyugvó eljárási törvény megalkotására, ehhez azonban a mostani a javaslatot vissza kellene vonniuk a kormánypártoknak.

Hirdetés