2012. szeptember. 28. 12:27 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 28. 12:20 Itthon

Újabb 420 milliót költöttek a dunai partfal megerősítésére

Újabb szakaszon erősítették meg az omlás- és csúszásveszélyes dunai partfalat Dunaújvárosnál. A 420 millió forintos beruházás révén a Kőtár alatti partvédőmű felújításának második üteme valósult meg.

Az önkormányzat a Közép-Dunántúli Operatív Programban (KDOP) pályázott sikeresen és nyert el 357 millió forint uniós támogatást, amely 85 százalékos támogatásnak felel meg.

A közbeszerzési eljáráson nyertes vállalkozók az Öreghegy és a Siklói út közötti partvédőmű újabb szakaszának megújítása során négy csáposkutat, víztelenítő aknát korszerűsítettek, negyven új talajvízszint észlelő kutat létesítettek és harmincnyolcat eltömedékeltek.

A már meglévő 192 talajvízszint-észlelő kútnál aktivitásvizsgálatot végeztek, valamint a Kőtár alatti partfalszakaszon egy vízelvezetőt és két lépcsőt helyreállítottak - olvasható az önkormányzat pénteki közleményében.

A partfalszakasz felújításának első ütemét egy korábbi nyertes pályázat segítségével 2008 és 2010 között végezték el. Az akkori munkálatok mintegy 325 millió forintba kerültek.

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.