Itthon hvg.hu 2012. szeptember. 27. 19:00

Kilépett a Vitézi Rendből Mága Zoltán

Nem hozott kellően átgondolt döntést a belépésekor, ezért azonnali hatállyal kilép a Vitézi Rendből Mága Zoltán. A hegedűművész ezt csütörtök esti közleményében jelentette be.

„Az elmúlt napokban nagy visszhangot váltott ki a Vitézi Rendbe történő belépésem. Nem voltam elég körültekintő döntésem meghozatalakor, és szándékommal éppen ellentétes hatást értem el. Akaratomon kívül sok ember érzékenységét - köztük a családomét is - megbántottam, ezért minden körülményt mérlegelve, úgy döntöttem, hogy a mai nappal kilépek a rendből” – indokolta döntését Mága Zoltán.

„Nem keresek semmilyen mentséget a történtekkel kapcsolatban. Megtörtént. De a kétkedőknek szolgáljon bizonyságul, hogy eddigi életemben mindig tiszta szívvel, becsületesen, nemes eszmék mellett köteleztem el magam” – tette hozzá.

Mága Zoltán azt is írta: több, általa régóta támogatott szervezet és intézmény jelezte, hogy csak akkor tudják elfogadni a támogatását, ha a személyes adománya világnézettől vagy bármely ideológiától független. Számára a karitatív munka a legfontosabb, ezért lemond rendi tagságáról. Hozzátette: a Vitézi Rend tagjait sem szeretné megbántani, de kéri, hogy fogadják el a döntését.

hvg.hu

Szombaton, a fóti plébániatemplomban misével egybekötött ceremónián avatták vitézzé Bencsik Andrást és Mága Zoltánt. A roma származására büszke hegedűművészt sokan kritizálták, amiért elfogadta a rend hívását.

Horváth Aladár polgárjogi aktivista például a Facebookon írt posztjában fejezte ki értetlenségét: "Teljesen elborult az agyad? Mi szükség volt arra, hogy elfogadd a "vitézi " címet a nyilasoktól?" – kérdezte.

A Horthy Miklós kormányzó 1920-ban alapította Vitézi Rendet, amelyben a tagok felvételnél a „turáni faj” védelme is fontos szerepet játszott. A vitéz kormányzó az 1921. augusztus 20-án tartott vitézavatáson a rend céljait sorolva azt mondta: „a magyar fajnak olyan hatalmat biztosítani, amely rettentő erővel sújt le minden felforgató állam- és nemzetellenes törekvésre”. 

A rendet a második világháború után betiltották, a vitézi cím használatát pedig a mai napig törvény tiltja. A Vitézi Rend elnevezést több szervezet is használja, mindegyik magának követeli a jogfolytonosságot – emlékeztetnek az atv.hu-n.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.