Itthon hvg.hu 2012. szeptember. 26. 11:49

Tizenhárom fideszes érv, tizenhárom cáfolattal

A Kettős Mérce blog összegyűjtötte a választójogi törvény módosítása melletti fideszes érveket. És egyúttal meg is cáfolja azokat.

A parlament tegnapi ülésnapján elhangzottak szerint a választási regisztráció növeli a majd a szavazói aktivitást. A Kettős Mérce szerint azonban ez nem igaz, mert egészen egyszerűen csökkenti a résztvevők számát, mint ahogy erre vonatkozó kutatások is léteznek, legutóbb például az Ipsostól.

A másik érv a módosítás mellett, hogy a kettős állampolgárság miatt is szükséges az előzetes regisztráció. Ugyanakkor a Fidesz tesz különbséget ember és ember között azzal, hogy a határon túli magyarok csak pártlistákra szavazhatnak és azt is levélben, miközben a magyarországiak egyéni jelöltre is szavazhatnak, viszont csak személyesen.

Egy harmadik érv szerint a regisztráció nem korlátozná aránytalanul a választójogot. Ez pedig ebben a formában szintén nem igaz. A szerző felteszi a kérdést „Ha nem korlátoz a javaslat, akkor miért kell átírni a választói alapjogot tartalmazó alaptörvényt?” Emellett az automatikus választói névjegyzékbe való bekerülés helyett most még egy plusz elemmel bővül a választási eljárás. A Kettős Mérce szerint ez egyértelműen korlátozás. A további érveket és ellenérveket itt olvashatja.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.