Az ellenzéki együttműködés hiányában, és az MSZP erősödése miatt egyre szűkül a politikába való visszatérését lebegtető Bajnai Gordon mozgástere. A volt kormányfőnek az LMP-vel szövetségre lépésben reménykedő stábja Mesterházy Attila MSZP-elnökkel került szembe, aki az elmúlt egy évben vaskézzel szervezte át a pártját arra törekedve, hogy egyedül vághasson neki a 2014-es választásoknak. Az MSZP-ben komoly viták folynak a kampánystratégiáról, így arról is, kell-e a szocialistáknak egy külső miniszterelnök-jelölt, és mit nyernének Bajnai indításával.
Kiéleződtek a feszültségek az elmúlt napokban Mesterházy Attila és a volt miniszterelnök, Bajnai Gordon stábja között, ami forrásaink szerint visszavezethető arra, hogy az MSZP-ben megkezdődött a felkészülés a 2014-es választásokra, és a párton belüli erőcsoportok a főbb stratégiai kérdéseket még az idén le szeretnék zárni.
Bajnai Gordon az országgyűlési választások után visszavonult a közélettől, megalapította a Haza és Haladás nevű alapítványt, ahol munkatársai szakpolitikai kérdések elemzésével foglalkoztak. Először tavaly januárban szólalt meg, amikor az alapítvány blogján közzétett írásában bírálta a kormányt, és arról írt, ha egyik ellenzéki párt sem erősödik meg a választásokig, akkor „a számottevő demokratikus ellenzék erőinek” össze kell fogniuk. Később több interjút is adott, konferenciákon adott elő, vidéki fórumokon vett részt, de minden alkalommal hangsúlyozta, még nem döntött arról, vállalna-e miniszterelnök-jelöltséget a következő választáson.
Úgy tudjuk, az utóbbi napokban felgyorsultak az események Bajnai körül, a volt miniszterelnök csapatához egyre több megkeresés érkezik, civil szervezetek, fővárosi értelmiségi és üzleti körök, illetve az MSZP egyes erőcsoportjai szeretnék elérni, hogy a korábbi kormányfő valljon színt. A Bajnai stábjából származó információink szerint a volt miniszterelnök már eldöntötte, hogy visszatér a politikába, aktívabban vesz részt a közéletben, segítené a Fidesz leváltására törekvő erőket, de hogy milyen szerepet vállalna, arról még szűk körben sem beszélt. A szocialista pártban viszont az egyes erőcsoportok dűlőre vinnék a dolgot: míg a szövetségi politikát elutasító Mesterházy abban lenne érdekelt, hogy Bajnai jelezze, nem vágyik miniszterelnöki babérokra, a szélesebb ellenzéki összefogás hívei aktivizálnák a volt kormányfőt – akár a pártelnökkel szemben.
Feszült helyezkedés
„Gordon személyiségétől távol áll, hogy miniszterelnök-jelöltként beszéljen magáról, ezért a vele kapcsolatos legfrissebb politikai viták teljesen értelmetlenek és az érdemi kérdésekről terelik el a figyelmet” – mondta a hvg.hu-nak az alapítvány egyik neve elhallgatását kérő munkatársa. Úgy tudjuk, augusztus végén Mesterházy és Bajnai egy hosszabb munkareggelin elemezte a politikai helyzetet, beszélt az őszi szezonról, de akkor még semmilyen vita nem volt közöttük. A viszony múlt héten vált feszülté, amikor az MSZP legfelsőbb vezetéséből azzal gyanúsították meg Bajnai stábját, hogy közülük szivárogtatott ki valaki egy belső használatra készített munkaanyagot, mely szerint az MSZP-nek érdeke a kétosztatú politika fenntartása, a populista ígéretek hangoztatása, a Gyurcsány Ferenc és a Bajnai fémjelezte múlt megtagadása.
Meg nem nevezett szocialista forrásokra hivatkozva az atv.hu hétfőn arról számolt be, konfliktus alakult ki az MSZP-ben azzal kapcsolatban, hogy Bajnai Gordon vagy Mesterházy Attila legyen a listavezető 2014-ben. A hvg.hu információi szerint a pártelnök környezetében nemcsak a szövetségkötési politikát ellenzik, hanem azt is, hogy az MSZP-től 2010 óta távolságot tartó, a párt újjászervezésében szerepet nem vállaló Bajnait emeljék pajzsra a kampányban.
Márpedig a Bajnai körüli mozgolódásból az MSZP-ben többen is ezt a következtetést vonták le. A Haza és Haladás augusztus közepén közzétett egy tanulmányt arról, hogyan lehetne az új választási rendszerben kerületenként legyőzni a Fideszt két év múlva. A Bajnai-stáb kiindulópontja az, hogy a Fidesszel szemben induló formációnak legalább 2 millió szavazatra lesz szüksége. Az írás nem foglalkozik konkrét pártok vagy választási szövetségek esélyeivel, de azért felsorolja a létező ellenzéki pártok összefogásával kapcsolatos dilemmákat és lehetőségeket is. Bajnai környezetében biztosra veszik, hogy az MSZP önmagában képtelen a megfelelő számú és megfelelő területi eloszlású választó megnyerésére – ehelyett a volt kormányfő stábjában elsősorban egy MSZP–LMP-szövetségben gondolkodnak.
Ez forrásaink szerint részben összhangban van annak – a főleg Kiss Péter volt kancelláriaminiszter és Lendvai Ildikó korábbi pártelnök fémjelezte – csoportnak az álláspontjával, amely úgy gondolja, az MSZP-nek nemcsak az LMP-vel, de a parlamenten kívüli politikai csoportosulásokkal, Millával, 4K-val, Szolidaritással együtt kellene működnie. Mint az erőcsoport egyik tagja a hvg.hu-nak kifejtette, erre azért van szükség, mert az MSZP elutasítottsága még mindig magas, az ellenzéken belüli vetélkedés pedig visszatetszést kelt a bizonytalan választókban, akik viszont nagyon elégedetlenek a kormánnyal. „Egy ilyen együttműködésben Bajnai a kormányképességet erősítené, mert képes elhitetni a választókkal, hogy kezelni tudná a válságot” – mondta forrásunk. A szocialista politikus úgy vélte, súlyos hiba és a párton belül riasztó lenne már most megnevezni az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, de Bajnai sem várhat tovább, ha poszt nélkül is, de ki kellene állnia a pártért.
Több szocialista forrás is úgy vélte, az MSZP-ben Mesterházy ellenzékeként számon tartott csoport hatalomtechnikai szempontból is szorgalmazza, hogy Bajnai aktivizálódjon és jelenjen meg a párt életében, rendezvényein. Ahogy egyikük fogalmazott, a párt „lélektani fordulat” előtt áll, a tagság, a vidéki vezetők kezdik elhinni, hogy az MSZP valóban váltópárt lesz, ez pedig a szövetségkötés ellen hat, a népszerűség emelkedése pedig Mesterházyt erősíti – tehát Bajnai esetleges visszatérésével ellensúlyozni tudnák a pártelnök hatalmát.
A volt kormányfő embereivel kapcsolatban lévő szocialista forrásaink szerint Bajnai stábjában is vannak, akik számolnak ezzel: nekik is érdekük, hogy a későbbi tárgyalások során legyen érdemi támaszuk a párton belül, ne legyen kiszolgáltatva Mesterházy körének, ráadásul szerintük az LMP megnyerésével csökkenteni tudnák a szocialista frakciónak való kiszolgáltatottságukat. A Bajnai-stáb egyik tagja a hvg.hu-nak azt mondta, nem helyezkedésről van szó, hanem arról, hogy az LMP politikájával csapatukból többen is szimpatizálnak, de már látható, hogy „megmerevedtek a frontok” a két párt között, így egyre kisebb az esélye az összefogásnak. Egy, Bajnaival kapcsolatban álló, neve elhallgatását kérő forrás szerint Mesterházy is érdekelt a feszültségkeltésben, mert közben meg tudja mutatni az erejét és jelezni tudja, hogy nem tűri a párt megosztását.
„Kóklerek és kalandorok játékszere volt az MSZP”
Sok, az ország vezetésére alkalmas embert ismer, a korábbi kormányfő is közéjük tartozik, a baloldal listavezetőjének megnevezése azonban most nem aktuális – így reagált a Bajnai jelölésére vonatkozó kérdésre hétfőn Mesterházy Attila, az Ellenzéki összefogás - mítosz vagy valóság? című budapesti tanácskozáson. Az MSZP vezetője szerint jelenleg csekély az esélye annak, hogy az MSZP egyedül nyerjen, de két éve sokan arra sem adtak esélyt, hogy a szocialista párt megmarad, túléli a 2010-es vereséget.
Forrásaink egybehangzó véleménye szerint a pártelnök ellene van a szövetségi politikának. Információink szerint úgy véli, a parlamenten kívüli erők közül több komolytalan, nincs érdemi társadalmi bázisuk. Ugyanakkor az LMP-ről az a véleménye, hogy a kisebbik ellenzéki párttal nagyon nehéz egyezkedni, túl nagy áldozatokat követelne az MSZP-től a közös indulás, a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalícióról pedig úgy vélekedik, hogy a támogatóinak többsége volt MSZP-s, akik a választásokon úgy is visszatérnek a párthoz. „Nehéz elképzelni, hogy bármelyik, a 2006-2012 közötti éveket végigküzdő vidéki szocialistát meg lehetne arról győzni, hogy lépjen vissza az LMP, vagy a 4K jelöltje javára csak azért, hogy Bajnai Gordon egy választási szövetség kormányfőjelöltjeként vághasson neki 2014-nek” – mondta egy szocialista forrásunk.
Egy másik forrásunk szerint „Bajnaiék még mindig azt hiszik, hogy meg lehet spórolni a szervezetépítést”, és figyelmen kívül hagyják, hogy a 2006-2011 közötti időszak hasonló traumát jelentett a szocialistáknak, mint az 1990 és 1993 közötti évek. „Horn Gyula visszavonulása óta gyáva kóklerek és kalandorok játékszere volt az MSZP, és bár Bajnaival kifejezetten korrekt volt a Mesterházy vezette frakció együttműködése, a 2010 utáni megaláztatás és talpra állás közös élményéből Bajnai kimaradt” – mondta a helyzetről az MSZP egyik idősebb, Mesterházyt támogató politikusa. A befolyásos parlamenti képviselő szerint a volt kormányfő sem gondolhatja komolyan, hogy a párt fokozatos megerősödése után a miniszterelnök-jelölő kongresszus – többes jelölés esetén – őt, a pártonkívülit tenné a lista élére.
Vasakarattal irányít
A hvg.hu által megkeresett, névtelenséget kérő vezető MSZP-s politikusok szerint a pártban korábban soha nem tapasztalt központosítás ment végbe a 2010-es kongresszus óta. Ugyan a tavaly novemberben ellenszavazat nélkül elfogadott alapszabály-módosítás az elnökség jogosítványait bővítette, forrásaink szerint a 14 tagú testület ennek ellenére rendszerint már kész anyagokat kap a pártelnök stábjától, a stratégiát Mesterházy csapata alkotja. „Igazából még a parlamenti frakció sem tudja, hogy pontosan mi fő Attila boszorkánykonyhájában, igaz, végre hatékonyan működik az MSZP” – mondta a párt egyik képviselője, aki szerint ez a fajta titkolózás sokakat bosszant, az MSZP-ben többen megsértődtek az elnökre vezetési stílusa miatt.
Az utóbbi hetekben Mesterházy több tanulmányt, stratégiai tervezetet is bekéretett a párt holdudvarába tartozó szakmai műhelyekből – ezek egyike volt a múlt héten kiszivárgott dokumentum is. Forrásaink szerint ezeket szűkebb stábjával, az elnökségi tag Harangozó Tamással, a Puch László helyét átvevő pártigazgatóval, Velez Árpáddal vitatja meg, majd az összefoglalókat viszi be az elnökség elé. A párt vidéki újjászervezéséről a Horn-kormány egykori miniszterével, Baja Ferenccel egyeztet, továbbá az Index információi szerint szakpolitikai megbeszéléseket folytat Braun Róberttel, aki 2005-ig a Gyurcsány-stáb tagja volt, jelenleg Simor András jegybankelnök tanácsadója. Az idősebb politikusok többsége visszavonult, vagy partvonalra szorult a tavalyi kongresszus óta, információink szerint közülük mostanság Baja mellett Hiller István volt oktatási miniszter támogatását bírja.
Azt a Bajnai-stáb több tagja is elismerte a hvg.hu-nak, hogy Mesterházy komoly eredményeket tud felmutatni a pénzügyi gondokkal küszködő, a parlamentben a Fidesz, a Jobbik és időnként az LMP össztüze alatt lévő MSZP újjászervezésében, ráadásul ezzel egy időben folyamatosan növelni tudta a hatalmát. Szocialista forrásaink szerint tovább erősítheti a pártelnök pozícióját a választókerületi felelősök kiválasztása, meggyengítve a 2009-ben a Gyurcsány menesztésében főszerepet játszó megyei elnökök hatalmát. (A kerületi felelősöket is bizonytalanságban lehet tartani az utolsó pillanatig, hiszen nem garantált, hogy az MSZP végül őket indítja a választásokon.)
Több szocialista politikus is azt vélte, Mesterházy másképp viszonyul a magukat baloldalinak és liberálisnak tartó értelmiségiekhez, mint a párt Horn utáni elnökei, akik nagyon adtak a holdudvar véleményére. Egy pénteki, újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen Mesterházy azt mondta, a párt programjának kidolgozásakor közgazdászokat és szociológusokat is megszondáztak, de annyira eltér a véleményük az egyes kérdésekben, hogy a pártvezetés minden javaslatukat átdolgozta, az egész ügyet magához vonta. Az egyik MSZP-s parlamenti képviselő szerint Mesterházy hajlik elfogadni azt az álláspontot, hogy a pártnak elsősorban nem az értelmiségiek körében kell népszerűnek lennie, nem nekik kell megfelelnie, sokkal inkább nekik kell igazodniuk a párt hivatalos irányvonalához.
A Fideszben Bajnainak drukkolnak |
A Fideszben már készpénznek veszik, hogy az ellenzéki oldalról csak az MSZP tud érdemi szervezeti, politikai erőt felmutatni a nagyobbik kormánypárttal szemben – mondta a hvg.hu-nak egy, a Fidesz kampányainak szervezésében részt vevő befolyásos politikus. Forrásunk úgy értékelte, a szocialisták még mindig gyengék, az időközi választásokon sem tudták szerinte megfelelően mozgósítani a szavazóikat, a kisebb városokban szervezetileg nincsenek is jelen. Ennek ellenére a kormánypárti politikus úgy vélte, az MSZP vezetése megmentette az összeomlástól az eladósodott pártot, amely a jövőben ismét meghatározó szereplő lehet. A fideszes politikus – aki több választási kampány szervezésében vett már részt – azt mondta, már csak az a kérdés, hogy az MSZP-n belül melyik irányzat kerekedik felül: amelyik a választási szövetséget szorgalmazza, vagy amelyik az önálló indulás mellett kardoskodik. Forrásunk szerint a Fidesznek az ellenzéki szövetség indulása kedvezne. Mivel az új, egyfordulós választási rendszer miatt már a hónapokkal a voksolás előtt ki kell egyezniük az ellenzéki szervezeteknek, a Fideszben arra számítanak, hogy a közös jelöltek megtalálása, az eltérő programok egyeztetése komoly energiákat emésztene fel, ráadásul forrásunk szerint mind az MSZP-ben, mind az LMP-ben feszültségeket gerjesztene az egyezkedés, ami kihatna a tagságra, az aktivistákra, a mozgósításra is. „Az LMP szavazóinak nagy része utál minket, de legalább annyira ellenszenves nekik az MSZP is, biztos, hogy az LMP-sek legalább fele nem támogatna egy ilyen együttműködést” – mondta a fideszes politikus, aki szerint az LMP ráadásul szervezetlen is, nem tudott országos hálózatot kiépíteni. A kormánypárti forrás szerint Bajnai Gordon indulása – akár egy választási szövetség élén, akár az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként – előnyös lenne a Fidesznek. „Azonnal szétlőnénk azzal, hogy ő vette el a 13. havi nyugdíjat, a lakosságra hárította a válságkezelés terheit, Gyurcsánnyal együtt rossz paktumot kötött az IMF-fel” – mondta a kormánypárti politikus, aki szerint a Fideszben már rákészültek a volt miniszterelnök visszatérésére. Több, befolyásos politikus is úgy látja, mára Mesterházy Attila pozíciója megrendíthetetlen, az MSZP idősebb politikusai a partvonalra sodródtak, ahogy azt is érzékelik, hogy Bajnai visszatérési kísérlete zavart okoz a pártban. A kampányfelkészülésre rálátó forrás szerint Bajnaival szemben Mesterházyn nehezebb lenne fogást találni, ám ami az MSZP-elnök előnye, az a hátránya is, ahogy forrásunk fogalmazott: „sótlan”, nem lehet rá ellenkampányt építeni, de „nincs tűz benne”, ami mozgósítaná a választókat, be tudna csatornázni az MSZP-be egy esetleges kormányváltó hangulatot. Forrásunk úgy vélte, Mesterházy „kivárós típus”, talán nem is 2014-re, hanem 2018-ra készül. |