Itthon hvg.hu 2012. szeptember. 21. 09:11

Kiderült, mitől keletkezhetett a lyuk a Zsigmond téren

Bár aszályos időszakon vagyunk túl, nagy valószínűséggel az esőzések miatt keletkezett a szobányi gödör a Zsigmond téren – tudatta a Blikkel a Fővárosi Csatornázási Művek.

Az esőzések okozhatták a Zsigmond téren keletkezett szobányi lyukat, amely beszakította az aszfaltot az úton – számolt be a Blikk. A Fővárosi Csatornázási Művek legalábbis ezzel magyarázza a történteket.

Stiller Ákos

Bátori Mariann, a közműtársaság szóvivője csütörtökön a Blikknek azt mondta: még a korábbi esőzések hatására a csatorna környezetében keletkezett egy nagyobb üreg a föld alatt, ezt követően pedig a terhelés hatására beszakadt az úttest. Az idei év nagyon aszályos volt, ezért lehetséges, hogy nem mostanában keletkezett az üreg, hanem például tavaly, de csak most tágult akkorára, hogy a fölötte húzódó út ne bírja tovább a terhelést – tette hozzá.

Hogy pontosan mikor és hogyan tűnhetett el a burkolat az út közepéről, csak sejteni lehet. Valószínűleg áthaladt egy autó az akkor még láthatatlan gödör felett, majd a burkolat megadta magát.

Csütörtökön már markolókkal el is kezdték a tér rendbehozatalát. Nem egyszerűen csak betemetik a gödröt, előbb megjavítják az omlásban megsérült közműveket, hiszen többek között megrongálódott egy tisztítóakna oldalfala is. Szerencsére vízcső nem törött el, így nem kellett elzárni a környéken a vizet. A várhatóan többnapos munka befejezéséig a 17-es villamos helyett pótlóbuszok közle­kednek.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.