2012. szeptember. 18. 18:32 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 18. 18:30 Itthon

Október 2-án lehet határozat a pusztaottlakai adatperben

Megkezdődött a pusztaottlakai polgármesteri hivatal ellen indított per kedden a Gyulai Városi Bíróságon. Szél Bernadett LMP-s országgyűlési képviselő azért perelte be a Békés megyei község hivatalát, mert az május óta, többszöri kérésre sem adott közvetlen tájékoztatást a helyi közmunkaprogramról és pénzügyi bevételeiről.

Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának tagja keresetében kérte a polgármesteri hivatal 2011. évi bankszámlakivonatainak kiadását is.

A közérdekű adat kiadására kötelezés iránt indított polgári per első tárgyalási napján a jogi képviselők csatároztak, bizonyítási indítvány nem volt. A bíró meghallgatta mindkét oldalt, majd a tárgyalást berekesztette, és a határozathozatalt október 2-ára tűzte ki.

A tárgyalás után Szél Bernadett és jogi képviselője, Schiffer András ügyvéd, szintén LMP-s parlamenti képviselő sajtótájékoztatót tartott. Szél Bernadett elmondta: azért tartja szükségesnek az adatok kiadását, mert az önkormányzat pályázatában az szerepel, hogy a közmunkaprogramban Simonka György (Fidesz) polgármester csak közvetetten biztosít eszközöket és földterületet, közvetlenül nem.

A program végrehajtásának részleteiről szeretnének tájékozódni. Arról, igazak-e a felmerült súlyos vádak, hogy a fideszes polgármester saját földjén dolgoztat, származik-e közvetlen haszna a programból, kap-e EU-támogatást, biztosít-e termőhelyet és milyen feltételekkel, mi lesz a termény sorsa és milyen keretek között történik az értékesítés. A közmunkaprogramnak a köz céljait kell szolgálnia ugyanis - tette hozzá.

Schiffer András a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az LMP törvényjavaslatot nyújtott be a "feudális jogviszonyok" megszüntetése érdekében. Ez a "lex Simonka" megtiltaná közmunkások dolgoztatását polgármesterek, önkormányzati és állami vezetők földjein, továbbá fogva tartottak kivezénylését hasonló munkára - fogalmazott a képviselő.

Szél Bernadett egy korábbi sajtótájékoztatón arról beszélt: közmunkások azzal vádolták Pusztaottlaka polgármesterét, hogy a saját földjén dolgoztatja őket. Simonka György viszont korábban úgy nyilatkozott, hogy a mezőgazdasági közmunkások az önkormányzat érdekeltségébe tartozó szociális szövetkezetnek ingyen biztosított területet művelik, nem az ő érdekeltségi körébe tartozó földeken dolgoznak. 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.