2012. augusztus. 31. 11:52 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 31. 11:33 Itthon

Hiller: visszatér a hetvenes évek oktatáspolitikája

Az MSZP-s Hiller István szerint a jövő héten kezdődő tanév a múltidézés jegyében indul, a kormány a hetvenes évek oktatáspolitikáját hozza vissza.

A korábbi oktatási miniszter pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, ez csak a kezdet, de 2013-ra olyan lesz a magyar iskolaügy, mint 1973-ban volt: a tanárok állami iskolákban, államilag kinevezett igazgatók vezetésével az állam által ellenőrzött tananyagot oktatják majd. Véleménye szerint a múltidézés felfordulást és színvonalcsökkenést okoz, ráadásul sokba kerül, ezért - jelezte - remélik, hogy csak két évig tart.

Hiller István az MSZP terveiről közölte: továbbra is lehetővé tennék, hogy az önkormányzatok iskolafenntartók legyenek, az "iskolavárosoknak" visszaadnák iskoláikat, valamint előírnák, hogy egyházi iskola nem kaphat több pénzt az állami-önkormányzatinál, és helyreállítanák az érdekegyeztetés rendszerét is.

Az MSZP célja, hogy a 2013/14-es tanév végére, vagyis a parlamenti választás után ezek a törekvések a magyar oktatáspolitikája alapját képezzék - jelentette ki.

 

Hirdetés
Itthon HVG 2025. április. 13. 17:05

Magyar Péter: A Tisza győzni fog, mert a haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben

Száztizenöt állomásos országjárásáról visszatérve Magyar Péter Budapesten, a Műegyetemnél tart eredményváró rendezvényt. Az már a pártelnök beszéde előtt kiderült, hogy a vártnál is többen, 1,1 millióan szavaztak a Tisza Párt akcióján, a Nemzet hangján, és ismertették a 12+1 kérdés részletes eredményeit is. Magyar biztos a 2026-os győzelemben, és elárulta, miket tesz majd a Tisza-kormány.