2012. augusztus. 29. 12:46 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 29. 13:55 Itthon

Kómában van a kislányát lelövő abonyi férfi

Mesterséges kómában van, ezért egyelőre nem tudják előzetes letartóztatásba helyezni azt a férfit, aki a gyanú szerint hétfő hajnalban abonyi otthonukban lelőtte kislányát, majd öngyilkosságot kísérelt meg – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője szerdán.

Az érvényes szabályok szerint a bűncselekmény elkövetését követő három napon belül, vagyis legkésőbb csütörtök hajnalig kellene előzetes letartóztatásba helyezni a gyanúsítottat, a döntést szerdára tervezték, de a férfi olyan állapotban van, hogy nem lehet vele kommunikálni.

A Budakörnyéki Bíróság nyomozási bírója, valamint a megyei főügyészség egyik ügyésze szerdán ment volna ki abba a fővárosi kórházba, ahol a gyilkosság miatt őrizetbe vett férfi fekszik, hogy meghallgassák, s döntsenek előzetes letartóztatásáról – magyarázta a szóvivő - , de a férfi állapota miatt a látogatást elhalasztották.

A lányát hétfő hajnalban lelövő, majd fegyverét önmaga ellen fordító apát megoperálták, jelenleg mesterséges kómában van, vagyis nem lehet vele beszélni. Noha a férfi őrizetbe vételének háromnapos időtartama csütörtök hajnalban lejár, előzetes letartóztatását csak akkor kísérelheti meg a Budakörnyéki Bíróság, ha állapota ezt lehetővé teszi – fűzte hozzá a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.

A rendőrség kedden vette őrizetbe a 43 éves férfit, akit tízéves gyermeke megölésével gyanúsítanak. Az apa hétfő hajnalban lelőtte gyermekét, majd magával is végezni akart, súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba. A mentőket az éjjeli műszakból hazaérkező anya értesítette. A gyilkossággal gyanúsított férfit kedden ki tudták hallgatni, vallomásának részletei azonban nem publikusak.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.