2012. augusztus. 23. 11:31 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 23. 11:28 Itthon

Hoffmann az ELTE-sek segítségére sietett

Megkapta a mozgó bútorokra vonatkozó eszközbeszerzési engedélyt az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégiuma, így a kollégisták szeptember 5-én beköltözhetnek a mintegy 2 milliárd forintból felújított diákszállásra – közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a hallgatói önkormányzati vezetőkkel csütörtökön Budapesten.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hallgatói önkormányzatai korábban Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár intézkedését kérték, mert a kormányzat felsőoktatást is érintő közbeszerzési stopjának következtében csaknem félezer ELTE-hallgató számára került veszélybe a tanévkezdés. Kilátásba helyezték, hogy ellenkező esetben az ELTE kollégistái demonstrálni fognak az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt.

Hoffmann Rózsa a megmozdulás időpontjára a tárca Szalay utcai épülete előtt megjelent hallgatói önkormányzati vezetőket tájékoztatta az eszközbeszerzést segítő döntésről, így a tervezett demonstrációt a szervezők lefújták.

Hirdetés
Élet+Stílus hvg.hu 2025. május. 07. 20:00

Kösz, jól: A merevedési zavar tünet, nem betegség

Ki érzékeny a szexuális kudarcra? Mi a szexuális egészség? Milyen mindennapi dolgok befolyásolják a reprodukciós képességet? Baj, ha kevesebbet szexelnek a fiatalok? Tényleg árt a kerékpározás, a kontaktsport, vagy a szauna? A spontán szex a legjobb? Ezekről a témákról is szó esett a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.