2012. augusztus. 22. 09:22 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 22. 10:13 Itthon

Idő előtt dobták a színészhangokat a Combinón

Idő előtt cserélte le a BKK a színművészek hangjait a 4-6-os villamosokon – számolt be a Blikk. A tervek szerint 2014-ig szólt volna az utastájékoztatás a színészek hangján.

A BKV Zrt. 2009 nyarán kötött szerződéseket öt ismert magyar színésszel és színésznővel, Rudolf Péterrel, Nagy-Kálózy Eszterrel, Hegyi Barbarával, Szerednyey Bélával és Pusztaszeri Kornéllal, hogy a Combinókon ők tájékoztassák az utasokat a megállókról. A munka fejenként egymillió forintba került, amelyre ötéves szerződést kötöttek.

Az elmúlt hetekben azonban az ismert orgánumok helyett már más beszél az egyes állomásoknál, így a tervek szerint 2014-ig szóló művészekkel való munka már idén véget ért. A BKK szerint – amely cég átvette a BKV-tól az utastájékoztatási feladatokat –, ennek több oka is volt – számolt be a Blikk.

"A Combino villamosokon valóban megszűnt a színészek által felmondott szövegek használata, ugyanis a megállók elnevezései a hálózati változások miatt már nem aktuálisak, azok frissítése a népszerű színészekkel a BKK egységes utastájékoztatási koncepciójával ütközne, mivel a felszíni járművek hangos magyar utastájékoztatását összhálózati szinten egy hang által biztosítjuk" – áll a BKK sajtóosztálya által a Blikknek eljuttatott közleményben.

"Ezen túlmenően a pozitív észrevételek mellett számos kritika is érkezett a hanganyagok kapcsán, a szakma szabályai szerint pedig egy vonalon egyféle hang használata javasolt, hisz így az utasok ugyanazon hangot hallva, mindig tudhatják, nem utastársuk, hanem a tájékoztató hang szólalt meg."

A színészeknek senki sem szólt a változásról, de ez az anyagiakat nem érinti.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.