Itthon MTI 2012. augusztus. 14. 16:39

Volt rendőröket raboltak el Szíriában

A Szíriában elrabolt újabb három magyar állampolgár közül ketten korábban rendőrtisztek voltak, harmadik társuk civil; Magyarországon mindhárom férfi kutyakiképzéssel foglalkozott - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján

Hajdu János elmondta: hétfő este 11 óra után a szír főváros, Damaszkusz külvárosában fegyveresek - miután megállították azok gépjárművét - elraboltak hat embert, akik közül hárman helyiek, hárman pedig magyar állampolgárok. Utóbbiak közül - akik ötven év körüliek lehetnek - ketten korábban rendőrtisztek voltak: egyikük két éve, társa pedig tizenkét éve vonult nyugállományba. Ők és a harmadik magyar kutyakiképzéssel foglalkoztak Magyarországon. Azt még vizsgálják, hogy Szíriában is ezt a tevékenységet végezték-e - tette hozzá.

Hajdu János emlékeztetett arra is, hogy jelenleg két, egymással párhuzamosan futó, szíriai emberrablási ügyben végez felderítést a TEK. A másik ügyről azt mondta, "szinte már az erőnk végén járunk ebben az ügyben, mert azt gondolom, ember ennél többet már nem tud tenni, mint amit mi megteszünk" a társszervekkel együtt.

"Hatalmas munkát végzünk. Van olyan hét, amikor optimisták vagyunk, és azt mondjuk, napokon belül megoldódik, aztán ez pillanatok alatt szertefoszlik" - fogalmazott, rámutatva ezzel arra, hogy Szíriában nehéz, szinte átláthatatlan a helyzet, hiszen folyamatosak a harci cselekmények, és az internet-, valamint a mobiltelefon-szolgáltatás is nagyon nehezen működik.

Hajdu János
MTI / Máthé Zoltán

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedd délelőtt tudatta, hogy a Terrorelhárítási Központ arról tájékoztatta a Miniszterelnökséget, elsődleges információi szerint újabb három magyar állampolgárt raboltak el Szíriában. Ezt követően a TEK főigazgatója, Hajdu János vezetésével válságstáb ült össze az erről szóló információk valóságtartalmának ellenőrzésére.

Néhány hónappal ezelőtt, április végén ugyancsak Szíriában ismeretlen fegyveresek elhurcoltak két magyar állampolgárságú férfit, amikor rablótámadás történt egy cég telephelyén, az ország északkeleti részén. A fegyveresek különféle eszközök eltulajdonítása után bukkantak a magyarokra, akiket magukkal vittek.

Szijjártó Péter akkor - még a miniszterelnök szóvivőjeként - azt közölte: a TEK-nek "konkrét értesülése is van arról, hogy a túszok életben vannak", és a rendelkezésekre álló információk alapján azt lehetett feltételezni, hogy a magyarok életét abban a pillanatban nem fenyegette közvetlen veszély. Május elején a TEK munkatársai Szíriába utaztak, hogy a szír hatóságokkal együttműködve épségben ki tudják szabadítani az elrabolt két magyar állampolgárt.

AP
A főigazgató elmondta azt is, hogy a fegyveresek eddig semmilyen követelést nem fogalmaztak meg, a kapcsolatot sem vették fel sem a hozzátartozókkal, sem a TEK-kel, sem pedig Magyarország szíriai külképviseletével. Megjegyezte, hogy a terrorelhárítók a Külügyminisztériummal együtt végzik munkájukat, az információkat jelenleg is elemzik, értékelik, és tájékoztatják a miniszterelnököt és a belügyminisztert. A TEK erői folyamatosan jelen vannak a térségben, de "ez nem jelenti feltétlenül Szíriát" - fűzte hozzá.
Hirdetés