2012. augusztus. 07. 09:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 07. 09:50 Itthon

MSZP: "mindennapi bukás Fidesz-módra"

Az MSZP szóvivője szerint alig múlik el nap, hogy ne halna hamvába egy, a Fidesz által jó előre elítélt ellenzéki politikus elleni büntetőügy bűncselekmény hiányában.

"Budai Gyula, Papcsák Ferenc, Németh Szilárd és a Fidesz rögtönítélő tagozatának prominensei aligha ismerik a mondást: a bukástól való félelem tönkretesz. A hét végén épp az derült ki, hogy megszüntette a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. privatizációjával kapcsolatban, tegnap pedig arra derült fény, hogy a csepeli MSZP vezetője elleni fideszes vádak sem állják meg a helyüket" - emlékeztet közleményben Török Zsolt, az MSZP szóvivője.

A szóvivő úgy fogalmaz: "alig múlik el nap, hogy ne halna hamvába egy, a Fidesz és lakájmédiája által jó előre elítélt ellenzéki politikus elleni büntetőügy bűncselekmény hiányában. Ezzel együtt úgy tűnik, hogy minél közelebb a Fidesz ostoba és igazságtalan kormányzásából következő bukásának napja, annál görcsösebben ragaszkodik ahhoz, hogy kardcsörtetéssel terelje el a figyelmet a kudarcáról".

Török Zsolt szerint az elmúlt két évben alaptalan vádak ezreit megfogalmazó Fidesz ezekkel a mondvacsinált ügyekkel is csak a saját kormányzóképtelenségét buktatja le.

Hirdetés
hvg360 Kovács Bálint, Köves Gábor, Sztojcsev Iván 2025. május. 06. 06:30

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

Magyarország számára is komoly fenyegetést jelent Donald Trump legújabb ötlete: százszázalékos védővámot vetne ki azokra az amerikai filmekre, amelyeket külföldön forgatnak – például Magyarországon, ahová évente több százmilliárd forintot hoznak az ilyen produkciók. Az adószakértő szerint a rendelkezés tönkretenné az iparágat, a hazai filmes produkciók egyelőre nem félnek, szakmai források szerint az is kérdéses, megvalósítható-e Trump elképzelése.