2012. augusztus. 02. 16:12 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 02. 16:06 Itthon

Nyomravezetői díjat ajánlott fel a BKV

Több mint 15 millió forintra nőtt a tegnapi kábellopások okozta kár a budapesti tömegközlekedési társaságnál, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV vezérigazgatója az elkövetők előkerítése érdekében összesen 750 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel.

Az éjszaka folyamán a H8-as HÉV vonalának Mogyoród és Gödöllő közötti szakaszán a tolvajok 630 méter betáplálási kábelt loptak el 6,3 millió forintos kárt okozva, a 61-es villamos vonalán, a Budagyöngyénél pedig 480 métert, a szakemberek által becsült kár itt 6,1 millió forint - idézte fel közleményében a BKK és a BKV.

Történt azonban egy harmadik eset is, szintén a 61-es vonalon, az Akadémia megálló közelében: itt 240 méter betáplálási kábel tűnt el, a forgalmat ugyan ez sem akadályozza, de az újabb hárommillió forintos kárral csak ma összesen már több mint 15 millió forinttal károsították meg az elkövetők a BKV-t, illetve közvetve a BKK-t és a fővárosi önkormányzatot.
 
Ezért Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója és Bolla Tibor, a BKV vezére a mai napon úgy döntöttek, hogy a BKV üzembiztonságát és zavartalan működését veszélyeztető kábellopásokból keletkezett bűncselekmény-sorozat visszaszorítása, az elkövetők felderítése és elfogása érdekében nyomravezetői díjat ajánlanak fel.

A nyomravezetői díj 250 ezer forint azoknak, akik az elkövetők felderítéséhez értékelhető információkat szolgáltatnak, illetve 500 ezer forint azoknak, akik olyan - legális vagy illegális - felvásárlói helyekről adnak a büntetőeljárásban felhasználható információkat, ahol annak ellenére felvásárolják a rézvezetékeket, hogy a jogszabályok szerint megbizonyosodnának azok eredetéről.
 
A bejelentéseket a rendőrség mellett a BKK ügyfélszolgálatán a (1) 258-4636-os telefonszámon, illetve a bkk@bkk.hu e-mail címre várják.

 

Hirdetés
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.