Kiderült, mi okozta a hibát a szentendrei HÉV-vonalon
A BKV befejezte azt a vizsgálatot, amely a szentendrei HÉV-vonalon a vasúti biztosítóberendezésben július 15-én keletkezett hiba okait kutatta. Ennek alapján kiderült, hogy nem volt összefüggés a biztosítóberendezés meghibásodása és a felújítási munkák között, a zavart ugyanis kábellopás okozta.
A szükséges adatok vizsgálatát követően a szakemberek megállapították, hogy a biztosítóberendezés hibáját kábellopás okozta, amit a berendezés számítógépe rögzített - közölte a BKV.
A biztosítóberendezés meghibásodása a cég szerint tehát nincs összefüggésben a vágányzár során szükséges áramellátási munkákkal annak ellenére, hogy egy időben történt. Az elégett földelő-rövidre záró szerkezet sérülését szintén nem okozhatta téves kapcsolás, mert az áramellátási rendszer működése nem regisztrált zárlati leoldást.
Mint ismeretes, vasárnap a HÉV-vonal belső szakaszán működő úgynevezett elektronikus biztosítóberendezés több eleme - a vonatokat érzékelő külsőtéri berendezések, kábelek - a berendezést ért túláram-hatás miatt meghibásodott.
Ennek következtében a vágányzárat vasárnap egy nappal meghosszabbították, ezért a vonatok hétfőn a Szentlélek tér és Békásmegyer, illetve a Szentlélek tér és Szentendre között jártak, míg a Batthyány tér és a Szentlélek tér között a H5 jelzésű HÉV-pótló autóbuszokkal közlekedhettek az utasok.