Itthon hvg.hu 2012. július. 19. 18:32

Orbán felmentette posztjáról Nyitrai Zsoltot

Orbán Viktor július 16-i hatállyal felmentette miniszterelnöki biztosi tisztségéből a nemzeti konzultációk lebonyolításáért felelős, tavaly ősszel kinevezett Nyitrai Zsoltot - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent határozatból. Arról a határozat nem ír, miért küldték el jelenlegi posztjáról az NFM korábbi államtitkárát.

Nyitrai tavaly szeptemberi kinevezése előtt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál (NFM) töltötte be az infokommunikációs államtitkári posztot. A Miniszterelnökségen ezután Orbán biztosaként a nemzeti konzultációk szervezésével és lebonyolításával bízták meg, de kormányzati humánpolitikai ügyekkel is foglalkozott.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Nyitrai felügyeletével zajló nemzeti konzultáció újabb, idén tavasszal elkezdett fordulója eddig nem hozta a várt eredményeket. A HVG július elején arról írt, hogy bár már a tavalyi sem egészen úgy alakult, ahogy azt a kabinet eltervezte, a baljós előjelek nem tántorították el attól a szándékától, hogy május végén újabb „nemzeti konzultációt” hirdessen, ezúttal a gazdasági élethez kapcsolódó kérdésekben kérve ki a választók véleményét.

Az érdektelenség borítékolhatónak tűnik: a május végén–június elején 8,2 millió címre kipostázott válaszküldeményből egy hónap alatt mindössze 368 ezret küldtek vissza, és erősen kétséges, hogy az augusztus 20-ai „urnazárásig” hátralévő másfél hónap – ami a nyári szabadságolások ideje – érdemi fordulatot hoz az aktivitásban.

"A kormány által a múlt hétfőn ismertetett adatok szerint a bő egy hónapja kipostázott nemzeti konzultációs kérdőívekből mindössze 396 ezer érkezett csak vissza, vagyis a konzultáció egyelőre súlyos kudarc. Ez lehetett a valódi oka annak, hogy Orbán Viktor pénteken egy videóüzenetben – a felvezetés után, miszerint megnyertük a Brüsszellel vívott gazdasági szabadságharcot – mindenkit a kérdőív kitöltésére kért. De vajon hogyan fulladhatott érdektelenségbe ez a jól bejáratott kommunikációs akció?" - írta később a Véleményvezér blog.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?