2012. július. 16. 16:39 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 16. 16:24 Itthon

Bírók nyugdíjazása: szerdán új javaslatot tesz a kormány

A kormány szerdai ülésén értékeli az Alkotmánybíróság (Ab) döntését a bírák nyugdíjazásának alkotmányellenessé nyilvánításáról, és várhatóan ekkor tesz javaslatot az Országgyűlésnek az Ab által megállapított ellentmondások feloldására - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára az MTI-nek.

Répássy Róbert hétfőn közölte: a kormány a közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatát vitatja meg szerdán. Hozzátette: az Ab hétfői döntése nem érinti az alaptörvény 26. cikkének 2. bekezdését, amely szerint "a Kúria elnöke kivételével a bíró szolgálati jogviszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn".

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a záró rendelkezés szerint a kormány köteles az alaptörvény végrehajtásához szükséges törvényjavaslatokat az Országgyűlés elé terjeszteni.

Az Ab a hatálybalépés napjára visszaható hatállyal semmisítette meg a bírák nyugdíjazásának szabályozását, miután megállapította, hogy az új szabályozás formai és tartalmi szempontból is sérti a bírói függetlenségből fakadó alkotmányos követelményeket. Az Ab formai szempontból azt kifogásolta, hogy a bírói hivatás felső korhatárát a vizsgált szabályozásban nem sarkalatos törvény határozza meg. Tartalmi szempontból pedig azt, hogy az érintett bírákat rövid időn belül elmozdítják hivatalukból.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.