2012. július. 03. 16:52 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 03. 16:51 Itthon

Áder avatja fel a Mádl Ferenc teret

Áder János köztársasági elnök és Mádl Dalma avatja fel szombaton a Tihanyi Legenda projekt keretében felújított tihanyi főteret, melyet a tavaly elhunyt Mádl Ferenc egykori államfőről neveztek el.

Tihany tavaly tavasszal indította el a Tihanyi Legenda projektet, amelynek elsődleges célja a turisztikai szezon meghosszabbítása és a helyi szolgáltatások bővítése, illetve magasabb szintre emelése; a község elképzeléseit az Európai Unió és a magyar állam a Közép-Dunántúli Operatív Programon (KDOP) keresztül csaknem 600 millió forinttal támogatja - közölte az önkormányzat kedden.

A tájékoztatás szerint az összességében 793 millió forintos projekt részeként Tihany megújuló központjából eltűnnek az aszfaltburkolatú utak, a falusi környezethez illeszkedő kockakőburkolatot és zöld felületeket kapnak a történelmi utcák, s teljesen felújítják az Ófalu és a bencés apátság között futó Pisky sétányt is, ahonnan az egyik legszebb kilátás nyílik a Balatonra.

Hozzátették, hogy új burkolatot kapnak az Ófalu utcái is, és helyreállítják az 1960-ban lerombolt Kálvária építményeit. "A képviselő-testület még tavasszal hozott döntést arról, hogy a községhez méltó, megújult főterünket a jövőben Mádl Ferenc köztársasági elnökről nevezzük el, mert kedves és szerény személyisége elnyerte az itt élők rokonszenvét és tiszteletét" - indokolta Tósoki Imre (Fidesz-KDNP) polgármester a helyi döntést.

Tihany új főterét szombaton Áder János köztársasági elnök avatja fel, aki Mádl Dalmával, Mádl Ferenc özvegyével közösen leplezi majd le a tavaly elhunyt államfőnek a téren elhelyezett emléktábláját is.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.