Megrendezte a rablást a szederkényi sikkasztó
Egy nő értesítette a mohácsi rendőrséget hétfőn délután, hogy a Szederkény körjegyzőség kirendeltségében megtámadták és kirabolták. Meghallgatásán aztán az asszony megtört, és bevallotta ő sikkasztotta el a pénzt.
Hétfőn délután érkezett a bejelentés a mohácsi rendőrségre, hogy a Szederkény körjegyzőség egyik épületébe ismeretlenek behatoltak és kirabolták az alkalmazottat.
A nő elmondta a rendőröknek, hogy éppen pénzt számolt, amikor megjelent két ember, őt bezárták egy helyiségbe, és közel egymillió forinttal elmenekültek.
A rendőröknek gyanús volt a nő vallomása, ezért újra meghallgatták, aminek során végül megtört, és elmondta, nem voltak rablók, a pénzt ő vitte el.
Az asszonyt előállították, kihallgatásán aztán részletes beismerő vallomást tett, elmondta, hogy anyagi gondjai miatt hónapokon keresztül, közel egymillió forint értékben vett el pénzt a kirendeltség házi pénztárából.
Mivel az eltulajdonított összeggel nem tudott elszámolni, eltervezte a rablást, némi készpénzt szórt szét az irodában, a telefonokat szétdobálta, magát pedig bezárta egy rácsos ajtós helyiségbe, ahol aztán rátaláltak a rendőrök.
Az elvett pénz egy részét az asszony lakásán tartott házkutatás során meg is találták. Az ügyben sikkasztás és hatóság félrevezetése miatt folyik az eljárás.