2012. június. 14. 15:20 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 14. 15:44 Itthon

Repülőórákra költötték a koraszülött-alapítvány pénzét

Repülőgép-vezetői tanfolyamot is elvégzett alapítványának szabálytalanul felhasznált több tízmillió forint állami támogatásából az a férfi, akinek letöltendő börtönbüntetését jogerősen helybenhagyta csütörtökön a Pécsi Ítélőtábla.

A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben első fokon eljáró Pécsi Törvényszék határozatát, és Bércesi Zsoltot sikkasztásban, adó- és társadalombiztosítási csalásban, továbbá számvitel rendjének megsértésében találta bűnösnek. Ezért négy és fél év börtönbüntetéssel, valamint 70 millió forint vagyonelkobzással sújtotta.

A most 41 éves férfi társaival 2000-ben hozta létre a koraszülöttek szállításával foglalkozó Vita-Humana Gyors Újszülött Szállításért Alapítványt. A szervezet 2001 és 2004 között mintegy 115 millió forint állami támogatásban részesült, ebből 70,8 millió forintot nem annak céljaira fordított.

A Bércesi Zsolt által vezetett alapítvány a tankolásra szolgáló üzemanyagkártyákkal italt, cigarettát és más, betegszállítással össze nem függő árucikkeket vásárolt. A vádlott nagy mennyiségben szerzett be olyan gyógyszereket, amelyek a koraszülöttek szállításánál nem voltak felhasználhatók. Emellett alapítványi pénzből rendezte korábbi uzsorakölcsöneit, végzett el egy kisrepülőgép-vezetői tanfolyamot, és repült is.

A férfi a koraszülöttek szállításában közreműködők bérének kifizetésével kapcsolatos nyilvántartásokat nem vezette pontosan, és nem fizetett be nyolcmillió forint, bérek utáni társadalombiztosítási járulékot és személyi jövedelemadót.

Hirdetés
hvg360 Parászka Boróka 2025. május. 05. 11:15

Hogyan nyerhetett ekkorát Simion, a simlis és szende vasgárdista?

Vadim Tudor és Gheorghe Funar is megnyalta volna mind a tíz ujját, ha valaha is olyan sikeres lehetett volna mint a romániai elnök választás első fordulójának győztese, George Simion. Hogyan lesz a román fociultrákkal magyarok ellen támadó, pártadományokkal ügyeskedőből a magyarok által is támogatott államfőjelölt? Portré.