Itthon HVG 2012. június. 13. 17:18

Puch László pártfogoltja az MSZP új pártpénzembere

Naphegyi pártreformer, a Szörényi-zenészdinasztia üzleti háttérembere az MSZP új pártigazgatója. Velez Árpád az elődjének, Puch Lászlónak a pártfogoltja.

Az első Orbán-kormány második félidejében, 2001-ben lépett be az MSZP-be az ellenzéki párt frissen kinevezett 35 éves pártigazgatója, Velez Árpád.

A Fejér megyéből származó fiatalember a lakóhelyén, a budapesti I. kerületben kérte a felvételét az MSZP alapszervezetébe, majd társaival nyomban platformot is alapított Harmadik Hullám (HH) néven. A platformot a nagypolitikában akkor újoncnak számító – Medgyessy Péter kormányfő Tízek Tanácsa nevű segédereje tagjaként debütált, majd sportminisztériumi politikai államtitkárként szereplő – Mesterházy Attila jelenlegi pártelnök vezette. Velez most is – az időközben pártelnökké emelkedett – Mesterházy jobbkezeként uralja a pártszervezetet és a kasszakulcsot.

Az MSZP egyik kulcsfigurájának számító Velez Árpád eddigi pályafutásáról az e heti HVG-ben olvashatnak további részleteket.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.