Itthon MTI 2012. június. 09. 19:15

Lejárató kampány része a megdöbbentő email?

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) és a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. határozottan cáfolja a Népszabadságban szombaton megjelent cikk "sugalmazásait", a cikk szerintük minden alapot nélkülöz.

Mint szombati közleményükben írták, az Erzsébet-utalvány kibocsátója (MNÜA) és forgalmazója (NÜSZ) elhatárolódik attól a levéltől, amely – mint írják – rosszindulatú és vélhetően szándékos lejáratás céljából járta be a magyar sajtót az elmúlt 24 órában. Az Erzsébet-utalvány kibocsátója és forgalmazója közös, az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében hangsúlyozza, hogy sem a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, sem a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. nem küldött ki a szociális juttatásokra vonatkozó valótlan állításokat.

Hangsúlyozzák, hogy a Népszabadság által idézett elektronikus levelet nem az MNÜA és nem a NÜSZ Kft. írta, és nem az általuk használt levelezőszerverekről küldték ki. "Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy nem ez az első támadás az Erzsébet-utalvány és az Erzsébet-program ellen. E nemtelen és hazug támadások egyetlen célja az lehet, hogy elbizonytalanítsa a sikeresen felépített elfogadóhelyi hálózatot és mindazokat a munkavállalókat, akik Magyarország új étkezési utalványát választották, és ezzel a felelős döntésükkel támogatják a kormányt a rászorulókat segítő Erzsébet-program kiépítésében" – fogalmaz a közlemény.

Beépül a szociális hálóba

A Népszabadság szombati számában az olvasható: a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány június 5-én kelt levelében arról tájékoztatta a gyógyszertári vezetőket, hogy az új Erzsébet-utalvány szeptember elsejétől a Magyar Üdülési Szolgálat Kft. által kialakított terminál segítségével "érvénybe lép". "Az új Erzsébet-utalvány a teljes szociális hálóba való beépítése miatt (beiskoláztatási támogatás, családi pótlék, önkormányzati segély és tervezetten a nyugdíjak egy része) bővített felhasználhatóságot tesz lehetővé" – áll a lap szerint egyebek között a levélben. A MÜSZ, amely üzletileg érdekelt az utalvány minél szélesebb körű felhasználásában, néhány hónappal ezelőtt különös javaslatot tett bizonyos szociális ellátások és a családi pótlék Erzsébet-utalvány formájában történő kifizetésére – írta a Népszabadság.

Vihart kavart Erzsébet
MTI / Soós Lajos

Az előterjesztés szerint a családi pótlékot, a lakásfenntartási támogatást, a rendszeres szociális segélyt, az átmeneti segélyt és a foglalkoztatást helyettesítő támogatást kellene az utalványra folyósítani – mindez összesen 436 milliárd forintos tétel a költségvetésben. A legnagyobb "falat" a 350 milliárdos családi pótlék. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a lap szerint megdöbbenéssel értesült a gyógyszertári vezetőknek küldött levélről. A tárca a lap kérdésére hangsúlyozta: az áprilisban kiadott közleményében leírtak máig érvényesek, s felhívta a figyelmet arra, hogy az utalványra érkező szociális ellátások között nem szerepel a családi pótlék, ezt kormányrendelet szabályozza.

MSZP szombaton közleményben szólította fel a kormányt: azonnal adjon egyértelmű magyarázatot arra a levélre, amelyet az állami utalványokat forgalmazó üdülési alapítvány a napokban küldött a patikáknak.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2025. május. 05. 19:30

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Kapott állami támogatást, de a Hogyan tudnék élni nélküled? ideológiamentes film, a költségigényes magyar filmek közül az egyetlen, amely visszahozta az árát, és egyetlen célja volt: szórakoztatni – mondja a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film rendezője. Látja a közállapotokat, hogy zaklatott a társadalom, az emberek ugranak mindenre, mégis arra biztat mindenkit, hogy próbálják lehántani ezeket a rétegeket és nézőként befogadni a filmeket. HVG-portré.