hvg.hu: Két személyes támadást is kapott az utóbbi hetekben. Bächer Iván a Népszabadságban azt írta, hogy ha egy értelmiségi "parancsra" odaadja az arcát, szívét, eszét egy "ügynek, pártnak, vezérnek", akkor megszűnik értelmiségi lenni, "marad pőre, csupasz jobboldali csupán". Az Örülünk, Vincent? blog pedig "igazi kurzusértelmiséginek" nevezte, aki "tudja, mit várnak el tőle a zsetonért, és kifogástalan minőségben nyújtja a szolgáltatást". Elgondolkodott ezeken a kritikákon, vagy élből visszautasítja őket?

Lánczi András: Nem olvastam egyik, itt említett írást sem, régen leszoktam arról, hogy bizonyos fórumokat és blogokat olvassak. Viszont az értelmiségi, mint kategória, elég problematikus. Akik azzal vádolnak, hogy a tevékenységem miatt nem vagyok értelmiségi, azoknak nyilvánvalóan fogalmuk sincs arról, hogy eddig mit írtam és miket gondolok. Ráadásul ezzel nem bántanak, csak észrevettek valamit, amit jó ideje magam is állítok.

hvg.hu: Azért az furcsa, hogy miközben azzal vádolják, feladta korábbi független konzervatív elemzői ténykedését, és lefeküdt a Fidesznek, a Magyar Narancsnak adott interjújában ön nem is tartott igényt a "független értelmiségi" státusára.

L. A.: Ha értelmiségi az, aki bizonyos szellemi foglalkozásokat űz, akkor ez egy létező fogalom. Amit valójában nálunk, meg Franciaországban, meg Kelet-Európában értelmiségin értenek, az semmi egyéb, mint az a 19. században gyökerező, felvilágosult ember, aki – nemegyszer a szakmájával visszaélve – a politikusnál mindig jobban tudja, merre van az előre, mi a haladás. Nálunk a nyolcvanas években, egy szociológiailag leírható csoportosuláshoz köthetően alakult ki ez az értelmiségi attitűd. Én viszont ebben az értelemben nem tekintem magam értelmiséginek, nem akarok beavatkozni a politikus dolgába, nem tudom jobban, mint a politikus, a haladásban pedig nem hiszek.

hvg.hu: És a függetlenség?

L. A.: Senki sem független. Mitől lenne bárki is független, az élettől? Miért gondolja bárki, hogy ez lehetséges? És ha független, akkor pontosan minek a nevében beszél? Az ész nevében, nyilván. De az ész nem lebeg valahol szabadon. Én egy percen belül mindenkiről megmondom, hogy szerintem miért nem független.

Stiller Ákos

hvg.hu: Vegyünk egy konkrét példát: a Vincentnél az a Heti Válasz-cikke verte ki a biztosítékot, amelyben az egykulcsos szja-t dicsérte ("1989 óta először fordul elő, hogy egy kormány az érdemet és az ehhez kapcsolt arányosságot teszi meg adópolitikája kiindulópontjának"). És ezt nem akkor írta meg, amikor Orbán épp tiltakozott az egykulcsos adó ellen. Ugyanakkor, ha valóban független lenne, azt is megírhatta volna, hogy ez nem valódi flat tax, mint máshol a térségben.

L. A.: A cikk az érdemelvű politizálásról szólt, aminek az egyik eleme az egykulcsos adó. Ezt csak rosszindulattal lehet úgy értelmezni, hogy azért írtam ezt, hogy most megvédjem a kormányt. Miért, éppen most szezonja van? Vagy megkaptam a direktívát, hogy erről kell írni? Miközben Fellegi is elismerte, hogy az IMF-tárgyalások egyik vitapontja ez lehet? Miért nem lehet úgy felfogni ezt, hogy a Lánczi saját gondolatai mentén halad, és próbálja érteni a világot?

hvg.hu.: Két év matolcsyzmus után úgy tűnik, az egykulcsos szja az esszenciája az Orbán-kormány gazdaság- és társadalompolitikájának. Külső szemmel tehát lehet úgy értékelni, hogy ön megideologizál egy igencsak problematikus kormánydöntést.

L. A.: De miért nem lehet fordítva nézni, morálfilozófiai szempontból?

hvg.hu: Egy Heti Válasz-publicisztikát?

L. A.: Lehet, hogy ez műfaji probléma, de állítom, a szerzők nem is ismerik az írásaimat. Soha nem állítottam, hogy értek a gazdaságpolitikához. Azt viszont látom, hogy a kormány nagyon következetesen ragaszkodik ehhez, az is lehet, hogy ez elhibázott lépés, ezt nem tudom megítélni. De morálfilozófiailag nem elhibázott, emellett kiállok. Az érdem szót sem most írtam le először.

hvg.hu: A Századvég Alapítvány elnökeként mennyire van szabad keze kutatásban, tanulmányírásban? Lassan közhelyszámba megy, hogy ez a kormány is leginkább a baráti intézményeknek, műhelyeknek adja a sokmilliós, milliárdos megbízásokat.

L. A.: Tehát az lenne a függetlenség mércéje, hogy mindenkinek egyformán adok? A politika mindig preferál: értékeket, embereket, törekvéseket, cselekvési formákat. Én soha senkitől nem kértem egy fillért sem, nem vagyok "pályázós ember". Stumpf István távozásával engem kértek fel a Századvég élére, mert úgy látták, tudnék irányítani egy konzervatív irányultságú think tanket.

Ami a közbeszerzést illeti, lehet kifogásolni, hogy miért a Századvég kapta a megbízást, de csendben megjegyzem: nem a Századvég a legrégebbi közalapítvány? Ha már az érdemről beszélünk: ez az intézet a tevékenységével már bizonyított. A hárommilliárd forint ráadásul három évre szóló keretösszeg, lehet, hogy a felét sem fogjuk kitölteni. De ha munkával ki lehet tölteni, és ha a kormány, a Fidesz úgy ítéli meg, hogy erre szüksége van, akkor én ezt szívesen vállalom. Mellesleg pontosan tudom, hányan és mekkora összeget kaptak az előző ciklusokban. Ennek töredéke az, amit a Századvég kaphat a munkájáért.

hvg.hu: Arra próbálok kilyukadni, hogyan érzi magát egy konzervatív elemző a jobboldali kormányzati ciklus félidejében: az "unortodox" gazdaságpolitika, az oligarcha- és földügyek, az EU-val szembeni "szabadságharc", a teljes közjogi átstrukturálás idején.

L. A.: Számomra is meglepő volt, hogy 2010-ben egy ilyen méretű program bontakozott ki, amit nyugodtan nevezhetünk radikálisnak. Van, aki forradalomnak nevezi, hiszen a magyar nyelv meg van mérgezve...

hvg.hu: ...vigyázzon, Orbán Viktor nevezte így...

L. A.: ...tudom, hogy ő mondta, de hogyan kommunikáljon egy politikus azzal a néppel, amelynek többsége mélyen marxista szemléletű történelemoktatáson ment keresztül? Szóval engem is meglepett a dolog, de azért vagyok megengedőbb, mert 2010-re ez az ország sereghajtóvá vált. Nemcsak az állam, a polgárok és az önkormányzatok is példátlanul eladósodtak. Azért várom az eredményeit ennek a kormánypolitikának, mert az biztos, hogy a régi eszközök ma már hatástalanok. Európában is. Csak a kreativitásnak van esélye. A kreativitást azonban az én felfogásomban korlátozza néhány dolog: a jog előtti egyenlőség kőbe vésett szabály egy konzervatív számára. Minden egyéb egyenlőség vitatható.

Stiller Ákos

hvg.hu: És akkor ott lenne még a törvények kiszámíthatósága, a jogbiztonság, a joguralom.

L. A.: A joguralomról én már akkor írtam, amikor itt még mindenki jogállamról beszélt. A kettő ugyanis nem ugyanaz. A fő gond, és ez a rendszerváltás óta így van, az, hogy ha nem ismerjük el egymást morálisan egyenlő félnek, abból nem lesz demokrácia.

hvg.hu: Ezt felfoghatjuk kormánykritikának? Hiszen éppen a Fidesz söpör le mindenkit a színről. Kövér László jelenti ki a házelnöki pulpitusról, hogy szégyelli, hogy a baloldal egyáltalán ott ülhet.

L. A.: Mert nyilván hozzáteszi a fejében, hogy miféle baloldal ez. Lehet mondani, hogy házelnökként ehhez semmi köze, de ez a politikai véleménye.

hvg.hu: Ön a Fidesz hatalomátvételekor másfajta, más minőségű kormányzásra, más morál intézményesülésére számított? A ciklus felénél az látszik, hogy ugyanaz a posztszocialista vircsaft, a mutyizások, a barátok helyzetbe hozása folytatódik.

L. A.: Nagyon értelmiségi lennék, ha úgy fogalmaznék, hogy én elvártam valamit, és ahhoz képest valami más történt. De könyörgöm, a politika nem erről szól, az nem egy terv, amit meg kell valósítani. Miért nem vesszük komolyan az érdek fogalmát? Miért kell egy elvont mércét alkalmazni, ha ilyen soha nem volt a politika történetében?

hvg.hu: Nem cinizmus ez így?

L. A.: A cinizmus az elmúlt 20-25 év morálfilozófiai irodalmának feltörekvő témája, érdelődési iránya. Peter Sloterdijk még a nyolcvanas években megírta az antik és a modern cinizmus közti különbséget. Ma a hatalom vált cinikussá, amiből ki lehet bontani, hogy valami nem stimmel a nyugati kultúrában. Ez Európa problémája. Igen, a Fideszben is van cinizmus – miért ne lenne? Nem a Marson él, itt él, ebben a kultúrában. De ad bizonyos, arra vonatkozó jeleket, hogy ez így nincs jól.

hvg.hu: Egy 2003-as interjúban azt mondta, a magyar jobboldali pártok retorikáját "az erkölcs és a politika összekapcsolása" jellemzi. Ezt így ma is aláírná?

L. A.: Igen, a jobboldali politikafelfogás – a baloldaléval szemben – nem csupán racionalitás, és nem is csupán érdek. A jobboldal tele van érzelmekkel, múltba nézéssel, szeretettel, gyűlölettel, és sokkal inkább morális fogalmakkal értelmezi a politikát. Ezért tűnik sokak számára kérlelhetetlenebbnek. Politika és morál összefüggése a konzervatív politikai irodalom egyik alaptétele.

hvg.hu: Viszont ha az elmúlt két évet vesszük, nem ez fog beugrani a legtöbb embernek, hanem az, hogy a jobboldali kormány sem tartja magát a korrupcióellenesség etikai sztenderdjéhez, hogy adópolitikájából csak egy szűk réteg profitált, hogy nincs szegénységpolitika, nem látszik a romák társadalmi integrációjának szándéka.

L. A.: Ennek a normasornak a felállításával, így összekapcsolva egy baloldali politikától vár el komoly válaszokat. Ha külön-külön kérdezné, tudnék rá válaszolni, de egy jobboldali kormánytól ne várjuk el egy baloldali program teljesítését. Nincs szegénységpolitika? Ez így nem igaz. Az viszont kérdés, mit várhat el egy polgár az államtól jobboldali kormányzás idején. Egy olyan polgár, aki megszokta az állami függést. Európában megszoktuk, hogy ha szegénységet látunk, azt rögtön államilag kell felkarolni. Holott ez nincs feltétlenül így. A legelesettebbek támogatása viszont szerintem is abszolút közösségi feladat.

hvg.hu: Az elmúlt két év kormányzása javított vagy rontott azon, amit ön is mindig mond, hogy máig posztszocialista, posztkádári viszonyok között élünk?

L. A.: Szerintem változtatott rajta, legalábbis látom benne a lehetőséget. A következő két évben meg látszania kellene valamilyen eredménynek, mondjuk az adózáson keresztül a gyerekes családoknál. Vagy lehet szidni az eladósodott családok megsegítését, de azért én nem látok családokat az utcán, gyerekekkel. Ne tegyünk úgy, mintha az elmúlt két év a rombolás időszaka lett volna.

Stiller Ákos

hvg.hu: Mi lenne az a három dolog, ami nem tetszett önnek az elmúlt két évben?

L. A.: Az egyik a radikális változtatás. Ha komolyan veszem a konzervatív felfogásomat, azt tudom mondani, hogy radikális módon legalább annyi problémát előállítunk, mint amennyit megoldunk. A másik a visszamenő igazságszolgáltatás, ami sérti a jog előtti egyenlőséget. A harmadik, hogy a kormány sokáig képtelen volt kezelni a külföldhöz való viszonyunkat, és ennek biztosan súlyos ára van. Nem lehet ennyire autochtonnak, zártnak felfogni a politikai közösséget.

hvg.hu: Van-e, lehet-e dolga egy mai magyar konzervatív, ill. jobboldali gondolkodónak Horthy Miklóssal? Gondolok itt a két világháború közti korszak új kultuszára. Vállalható-e ma ez az örökség?

Egy jobboldali először is azt kérdezné: honnan indult ez a Horthy-probléma? Itt az I. világháborúval kezdődően az emberek folyamatosan ölték egymást. Na most azt, hogy ki milyen módon ölte a másikat, nem lehet úgy leírni, hogy az egyik abszolút rossz, a másikról meg szót sem ejtünk. Ez persze fordítva is igaz. Meg kell értenünk mindkettőt, de ma még csak intellektuálisan felfedezzük, hogy a háború előtt pl. milyen irodalom volt, hogyan gondolkodtak, milyen szavakat használtak, de most kötelező mindent a poszt-világháborús tapasztalat alapján tenni. Intellektuálisan így nem lehet eljárni, csak a gyűlöletnek ágyazunk meg.

Vagy itt van régi, ún. reakciós szerzők rehabilitása. Nyirő József műveit nem ismerem, ahogy nem ismertem Horváth Barna műveit sem, aki Bibó mentora volt. Ha szellemi alkotásokat haladóra és reakciósra osztjuk, ahogy ezt a kommunista időszak alatt tették, akkor a visszacsapás sem marad el. Minden szellemi termék utat tör magának. Mellesleg, hogy a saját területemen maradjak: Carl Schmitt vagy Heidegger műveinek miért van óriási reneszánsza az elmúlt időszakban mind Németországban, mind az Egyesült Államokban? Schmitt a hitleri Németország koronajogásza volt, Heidegger pedig még az 1966-os Der Spiegel-interjújában is a nemzetiszocializmus belső igazságáról beszélt. Ehhez képest Nyirő József fölfedezése kisebb jelentőségű. Egy intellektuális teljesítménynek önmagában kell helytállnia – különben el fog tűnni. Ez áll a magyar intellektuális hagyományra is. De ha helytáll, akkor megérdemli, hogy fenntartsuk, ahogy fenntartjuk Arany János vagy József Attila műveit is az emlékezetünkben.

hvg.hu: Éppen ezért problémás mondjuk egy Horthy-szobor. Az ugyanis kivonja tárgyát a megismerés, a feldolgozás lehetősége alól, ehelyett kultuszt teremt köré.

L. A.: Én azért vagyok itt megengedőbb, mert a dolgok nem felvilágosult módon, értelmiségi elvárások szerint zajlanak, hanem cselekvéseken keresztül. Szobrokat állítanak, vagy akár csak kimondanak egy szót, mint annak idején Pozsgay Imre 1956-ról. Valami történik, az egész megsebződik, valami áttör, és az esetleg helyet ad a normális beszédmódnak. Baloldali szemmel miért nem dicsőség 1938-at emlegetni, amikor bevezették az anyasági segélyt, a fizetett szabadságot, más állami szociális intézkedéseket?
Nem relativizálom Horthy – összességében kérdéses – szerepét, de a világ nem fekete vagy fehér. Ha csak vagy az egyiket vagy a másikat hangsúlyozzuk, azzal fenntartjuk azt a látens polgárháborút, amiben itt 22 éve vagyunk. Egyébként a magyar demokrácia működik, különben valódi polgárháború tört volna ki. Szerintem ehhez érdemes magunkat tartani. Szemben az értelmiségi politika felfogással, amely a jó és a jobb között lát mindig választást, konzervatív módon mindig a barbárság és civilizáció közötti választás lehetősége áll fenn. A rend mindig fölötte áll a káosznak, ez a tét, nem egyéb.