Itthon MTI 2012. június. 08. 07:35

MN: több munkát kap Giró-Szász, megszűnik Kovács államtitkársága

A ciklus második felében újra egységes struktúrában működik majd a kormányzati kommunikáció. A Magyar Nemzet információi szerint Giró-Szász András kormányszóvivő felügyelete alá kerül a jövőben a miniszterelnöki sajtó és a kabinettel kapcsolatos nemzetközi kommunikáció is, amelyet jelenleg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) irányít.

A kormányátalakítás miatti személycserék nem hagyták változatlanul a kormányzati kommunikáció területét sem, a Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a ciklus második felében az eddigi háromosztatú felállás – kormányszóvivő, miniszterelnöki szóvivő, nemzetközi kommunikáció – helyett újra egységes struktúrában működik majd ez a terület.

Giró-Szász András
MTI / Kovács Tamás

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a lapnak elmondta, azzal, hogy az eddig általa betöltött miniszterelnöki szóvivői pozíció megszűnt, a kormányfő sajtójáért felelős helyettes államtitkárság (amelyet Havasi Bertalan irányít a jövőben is) a kormányszóvivői irodára került, gyakorlatilag egy irányítás alá tartozik a kormány és a miniszterelnök kommunikációja.

Amennyire tudja, a kérdés az, hogy a nemzetközi kommunikáció milyen módon illeszkedjen ehhez a szervezeti egységhez – tette hozzá.

A Magyar Nemzet információi szerint az egységesített kommunikációról szóló döntést már a napokban meghozhatják. Ez pedig azt eredményezi majd, hogy hamarosan megszűnik a KIM-ben a Kovács Zoltán által vezetett kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság.

A lap úgy tudja, Kovácsnak felajánlottak egy helyettes államtitkári posztot a Miniszterelnökségen, de az ezel kapcsolatos egyeztetések még zajlanak. A lap forrása kiemelte, hogy az új, egységesített kommunikációs felállás hivatalosan Giró-Szász András kormányszóvivő felügyelete alá kerül majd, de Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár is ellenőrzési jogot kap a területen.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.