2012. június. 04. 13:03 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. június. 04. 13:13 Itthon

4K!: Magyarország "nem fiatalnak való vidék"

A 4K! szerint nem javítaná a fiatalok esélyeit a pályakezdők minimálbérének csökkentése, ehelyett a pályakezdők után fizetendő járulékokat kellene csökkenteni a munkába állásuk megkönnyítése érdekében.

„A fiatalok helyzetét tovább rontja a kormány legújabb tervezete, ami elvenné tőlük azt a bruttó 93 ezer forintot is, amit eddig garantált számukra a törvény. Pedig már ebből a pénzből sem lehetett önálló életet teremteni, saját háztartást vezetni, családot alapítani” - idézi a párt közleménye Mezei Dávidot, a 4K! - Negyedik Köztársaság Mozgalom alelnökét.

„Ezzel az intézkedéssel a kormány ismét a kivándorlás felé löki a fiatalokat, akiknek a fele már amúgy is Magyarország elhagyását tervezte. Ez nem fiatalnak való vidék!” - tette hozzá Mezei.

A 4K! szerint olyan változtatásokra van szükség, mely a fiatalok, és köztük a pályakezdők számára reális jövőképet nyújt, mely elérhetővé teszi számukra a biztos foglalkoztatás és a tisztes megélhetés ideálját, hogy itthon tervezhessék a jövőjüket, itt tudjanak családot alapítani. „A munkába állás megkönnyítése érdekében nem a fiatalok fizetését, hanem a pályakezdők után fizetendő járulékokat kell csökkenteni” - mondta Mezei Dávid.

A 4K! szerint teljesen érthetetlen, hogy miért akarja valaki a nettó 60 915 forinos minimálbért tovább csökkenteni, a fiatalok eleve rossz helyzetét tovább rontani. A minimálbér intézménye arra szolgál, hogy mindenkinek joga legyen ahhoz a minimális méltósághoz, hogy nem hal éhen és a rezsiét ki tudja fizetni.

„A kormány teljesen elszakadt a valóságtól, amikor azzal érvel, hogy néhány európai országban bevált ez a módszer. Azokban az országokban a minimálbér összegéből tisztességesen meg lehet élni, volt honnan csökkenteni. Itt viszont a semmiből akarnak még többet elvonni” - mondta Mezei.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor 2025. április. 14. 14:00

Mihez kezdenek most Magyar Péterék 1,1 millió adattal, és miért kulcsfontosságú a Nemzet hangja a Tiszának?

Lezárult a Nemzet hangja (nép)szavazás, a Tisza Párt eddigi legnagyobb tömeget vonzó politikai akciója, és a legtöbb kérdésre 90 százalék feletti volt az igenek aránya. De nem is ez az eredmény számít igazán: a politikai értéket Magyar Péteréknek rövid távon a mozgósítás, hosszabb távon pedig az egymilliónál is több begyűjtött adat adja.