2012. június. 01. 18:08 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 01. 18:07 Itthon

Újabb gyanúsítás Verók István ellen

Újabb ingatlanok áron aluli eladásával gyanúsították meg Verók Istvánt.

Ismét gyanúsítottként hallgatta ki Verók István volt VI. kerületi polgármestert és az akkori önkormányzat teljes szocialista és szabad demokrata frakcióját, valamint három korábbi jegyzőt a Budapesti Rendőr-főkapitányság. 

Az MR1-Kossuth Rádió Krónika című műsorában este elhangzott: a gyanú szerint áron alul, versenyeztetés és részben értékbecslés nélkül adtak el három Andrássy úti ingatlant, valamint több, önkormányzati tulajdonban lévő tetőtéri lakást. A nyomozók szerint a 21 gyanúsított a szabálytalan ingatlanértékesítések előkészítésével, illetve megszavazásával több mint kétmilliárd forinttal károsította meg a VI. kerületi önkormányzatot. 

A volt VI. kerületi MSZP-s polgármester és az előző önkormányzat szocialista, illetve szabad demokrata tagjai ellen egy másik ingatlanügy miatt a bíróságon is folyik egy büntetőeljárás. Abban százmilliós károkozással vádolja őket az ügyészség.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.