Mesterházy levélben kérte Ádert, ne írja alá a médiatörvényt
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és frakcióvezetője levélben kérte Áder Jánost, hogy ne írja alá a tegnap módosított médiatörvényt, és kérjen normakontrollt az Alkotmánybíróságtól.
Mesterházy levelében gratulált Ádernek az államfővé választásához és reményét fejezte ki, hogy az új köztársasági elnök "a köztársaság demokratikus működése felett aktívan őrködő, a nemzet egységét híven megjelenítő" államfő lehet.
"Első államfői beszéde ezt a reményt erősíti meg bennem. Szeretnék bízni abban, hogy a párbeszéd, az értelmes viták és a kompromisszumos megoldások tisztelete alapvető célja lesz köztársasági elnöki munkájának. Remélem, hogy azt a hagyományt folytatja majd, amit Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László alapozott meg a demokratikus, a fékek és ellensúlyok rendszerét tiszteletben tartó Magyarország szolgálata érdekében" - írta az MSZP elnöke.
"Éppen ezért arra kérném a Köztársasági Elnök urat, hogy ne írja alá a T/7022. számú, a 'médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló', az Országgyűlés által május 24-én elfogadott jogszabályt, hanem normakontrollt kezdeményezve küldje meg azt az Alkotmánybíróságnak" - olvasható a levélben.
Az MSZP-elnök szerint az Országgyűlés illetékes bizottsága házszabályszerűnek fogadott el olyan módosító indítványokat, amelyek az eredeti tervezetben nem szereplő paragrafusokat érintenek, és a tervezethez képest teljesen új területeket és tartalmakat emeltek be a törvénybe.
"A Házszabály durva megsértése mellett, komoly tartalmi kifogások emelhetők a törvény ellen a jogbiztonság és az Alaptörvényben is garantált sajtószabadság megsértése miatt. Véleményünk szerint a törvényszöveg egyes részei módot adnak a hatósági erőfölénnyel való visszaélésre, amelyek sértik a médiapluralizmus elvét és az állampolgároknak az objektív valamint a sokoldalú tájékoztatáshoz és tájékozódáshoz való jogát" - tette hozzá Mesterházy.