Itthon MTI 2012. május. 23. 11:23

Disznólábak Wallenberg szobrán: a rendőrség nem nyomoz

Elítéli a II. kerületi önkormányzat, hogy ismeretlenek kedden disznólábakat akasztottak a Wallenberg-szoborra – közölték szerdán. A rendőrség nem indított eljárást az ügyben.

Az önkormányzat illetékes irodája azonnal értesítette a terület tulajdonosát, a fővárosi önkormányzatot az esetről. Érdemi lépés azonban nem történt, a kerület munkatársa ezért bejelentést tett a II. kerületi rendőr-kapitányságon és intézkedett a szobor megtisztításáról.

MTI / Szigetváry Zsolt

Raoul Wallenberg budapesti szobrára kedden tettek ismeretlenek disznólábakat. A svéd diplomata a második világháború éveiben Magyarországon zsidók ezreit mentette meg a deportálástól. A II. kerületi Szilágyi Erzsébet fasorban álló emlékmű Varga Imre szobrászművész alkotása.

Pap Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt mondta: a rendőrség az ügyben nem indított eljárást.

A külügy is felháborodott

A Külügyminisztérium a leghatározottabban elítéli Raoul Wallenberg emlékének megcsúfolását, budapesti szobrának meggyalázását – olvasható a tárca közleményében.

„A svéd embermentő diplomata, aki Budapest díszpolgára, magyar állampolgárok tízezreinek megmentője, a Világ Igaza, mára a humánum szimbólumává vált hazánkban és az egész világon. A magyar kormány határozatot fogadott el, amelyben a 2012-es évet, Raoul Wallenberg születésének századik évfordulóját Wallenberg-évnek nyilvánította” – tették hozzá.

Mesterházy: határtalan a gyűlölet

Az MSZP elnöke mélyen elítéli „azt a gyalázatos cselekedetet, amelynek során ismeretlenek megbecstelenítették Raoul Wallenberg budapesti szobrát. Az eset szomorú, de egyben felháborító példázata annak, hogy hazánkban elszabadultak a szélsőséges, becstelen eszmék, az emberi tisztességet és méltóságot valamint a történelmi örökséget semmibe vevő indulatok. Példázza azt, hogy határtalan a gyűlölet” – olvasható Mesterházy Attila közleményében.

A pártelnök hozzátette: az ügy indokolttá teszi a gyűlölet keltette, a történelmi igazságtételt megbecstelenítő, kegyeletsértő cselekmények büntethetőségét.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.