Itthon hvg.hu/Blikk 2012. május. 23. 07:50

Blikk: egyre durvul Kozsó társasházi botránya

Évek óta nem fizet közös költséget Csengery utcai ingatlanjai után Kozsó, és egy állítólagos csőtörés miatt is meggyűlt a baja a házzal. A lakók szerint az énekes több mint egymillió forintot vett fel a társasház biztosítójától egy alagsori csőtörésre hivatkozva, de erről a közös képviselő nem tudott, az épület biztosítási díja azonban megduplázódott – írja a Blikk. Kozsó egyelőre nem reagált az ügyben.

Kozsó
hvg.hu archív

Édesapjával évek óta nem fizeti Kozsó Csengery utcai ingatlanjaik milliós nagyságrendű közös költségét, és ezzel a többi lakó dolgát is megnehezítik, akik helyettük kénytelenek fizetni – írja a lap. Emellett az énekes a lakóközösség tudta nélkül vett fel a budapesti társasház biztosítójától több mint egymillió forintot, állítólag azért, mert a pincében csőrepedés volt. A cikk szerint erről a közös képviselő nem tudott.

A kifizetett összeg miatt a ház biztosítója megduplázta a ház biztosítási díját, így az évi 606 ezer forint helyett több mint 1,2 millió forintot kell most már a lakóknak állniuk.

A Blikk birtokába jutott a ház évzáró közgyűlésének jegyzőkönyve, amelyből kiderül: azonnali hatállyal felmondják a szerződést a biztosítóval, sőt be is perelik, mert a közös képviselő nyilatkozata nélkül fizették ki Kozsónak a nagy összegű kártérítést.

Egy neve elhallgatását kérő lakó szerint az énekesnek és édesapjának kétmillió forint közösköltség-tartozásuk van most, amelynek egy része per alatt van, mert a társasház eljárást indított ellenük. Az egyik helyiségével kapcsolatban jogerőre emelkedett az ítélet, a bíróság április végén küldte ki a végrehajtónak. A másik üzlethelyiséggel kapcsolatban is van ítélet, de az ellen fellebbeztek – írják.
Kozsó nem reagált a lap megkeresésére.

* * * Gondoskodjon családja anyagi biztonságáról nehéz helyzetben is

A jelenlegi nehéz, bizonytalan gazdasági helyzetben még fontosabb a család anyagi védelme. A Bankmonitor Biztonság biztosítás választásával nehéz helyzetben a családnak legalább a hitelei törlesztésével nem kell foglalkoznia.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.