2012. május. 23. 05:16 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. május. 23. 08:40 Itthon

MN: alibije van a Fenyő-gyilkosság gyanúsított sofőrjének?

Nem ismerte Fenyő Jánost, ahogy a médiavállalkozó meggyilkolásának helyszínét, a budapesti Margit körutat sem és nem is járt ott - a Magyar Nemzet szerint ezt állítja Ladislav T., akit Szlovákiában vettek őrizetbe, majd adtak ki Magyarországnak.

A médiavállalkozó halálának körülményeit vizsgáló Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azzal a gyanúval kérte korábban a gyanúsított elfogását északi szomszédunk hatóságaitól, hogy ő vezette azt az autót, amely 1998 februárjában a helyszínre szállította a bérgyilkost - írja a Magyar Nemzet.

A lap felidézi, hogy a Fővárosi Törvényszék április 18-án további két hónappal meghosszabbította Jozef Roháč szlovák állampolgár előzetes letartóztatását, a férfit Fenyő János médiavállalkozó tizennégy évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsítják.

A Magyar Nemzet értesülései szerint a rendőrség jelenleg már nem ezt írja Ladislav T. számlájára, hanem csak azt, hogy ott volt a kocsiban, illetve segített a fegyver beszerzésében. A nyomozók mindezt arra a DNS-mintára alapozzák, amelyet a járműben fellelt tárgyak egyikén találtak. A lap úgy tudja, könnyen elképzelhető az is, hogy a terhelt alibit tud igazolni magának a Fenyő-gyilkosság időpontjára.

A kocsiban talált és az említett DNS-mintát hordozó tárgynak a Magyar Nemzet információ szerint nincs köze a merénylethez használt fegyverhez, és azokhoz a ruhákhoz sem, amelyeket a támadás elkövetője tette után hátrahagyott a helyszínen, Ladislav T.-nek pedig nincs és korábban sem volt vezetői engedélye.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.