Koltay szerint lesz még Ab-döntés a médiatörvényről
Az újságírói forrásvédelem tekintetében kifogásolhatatlanná válik a médiaszabályozás az Alkotmánybíróság (Ab) határozata nyomán, a terület más kérdéseivel azonban még minden bizonnyal foglalkozni fog az Ab - vélekedett Koltay András és Polyák Gábor médiajogász egy az ELTE jogi karán rendezett vitafórumon.
Polyák Gábor, a Pécsi Tudományegyetem docense, valamint Koltay András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, a médiatanács egyik tagja a Jogesetek Magyarázata című folyóiratban e témában megjelent közös cikkük apropóján vitáztak az Alkotmánybíróság tavaly decemberi döntéséről a médiaszabályozást illetően.
Míg Polyák Gábor szerint jobban érezhetik magukat az újságírók az Ab döntése nyomán, addig Koltay András szerint a határozatnak nincs közvetlenül érzékelhető gyakorlati hatása az újságírók munkájára.
A Pécsi Tudományegyetem docense ugyanakkor azokat a témákat tartotta kiemelendőnek, amelyeket nem vizsgált a testület: a szankciórendszer kérdését, valamint a nemzetközi bírálatok visszatérő elemét a médiatanács összetételének, megválasztásának, függetlenségének tárgyában. Úgy vélte: az Ab decemberben "nem merte felvállalni" ezeket a kérdéseket. Koltay András ezt a kijelentést túlzónak nevezte, és úgy fogalmazott: nehéz azt állítani, hogy az Ab-t politikai megfontolások vezérelték volna a döntésekor. Szerinte a jövőben a most nem tárgyalt kérdésekről is dönt majd az Alkotmánybíróság.
A nemzetközi bírálatokról szólva Koltay András az Európa Tanács nemrég készített jelentését a magyar médiaszabályozásról megdöbbentően felszínesnek nevezte, ami szerinte rengeteg hibával van tele. Példaként említette az emberi méltóság védelmét, amelynek beemelését a médiaszabályozásba annak ellenére sérelmezi az Európa Tanács, hogy az a testület több dokumentumában is hangsúlyosan van jelen.
Vita alakult ki a felek között a médiaszabályozás szükségességéről is. Polyák Gábor a "minél kevesebb, annál jobb" elvet fogalmazta meg, jelezve: egyáltalán nem tartja fontosnak a média törvényi szabályozását, mert szerinte más kódexek erre elegendőek. Koltay András szerint viszont a sajtó teljes szabályozatlansága Európában is ritka, a polgári vagy a büntető törvénykönyv pedig nem elégséges a jogvédelemhez.
A médiaszabályozás egyes pontjait tavaly decemberben ítélte alkotmányellenesnek az Ab. A kérdés rendezése az Országgyűlés előtt van, az Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium előterjesztéséről csütörtökön határoz a Ház.