Valódi demokráciát követelt az Occupy-csoport szervezésében tucatnyi civil demonstráló Áder János köztársasági elnöki csütörtöki beiktatása után a Sándor-palota előtti téren. A flashmob résztvevői így kívánták felhívni az új államfő és a közvélemény figyelmét a demokrácia és a társadalmi igazságosság fontosságára.
A békés demonstráción kifeszített molinókon egyebek mellett a Nem minket képviselnek és a Demokráciát most! feliratok voltak olvashatók. A flashmob résztvevői különböző papírpénzekkel ragasztották le a szájukat, arcuk elé pedig vezető kormánypárti és ellenzéki politikusok kettéosztott fotóit tették fel.
Bán Krisztián, az esemény szónoka úgy fogalmazott, hogy bíznak "Áder János államfői nagyságában, hogy képes valóban felülemelkedni a pártpolitikai érdekek körül forgó csatározásokon, és el tudja látni az alaptörvényben foglalt feladatait”.
Álláspontja szerint Schmitt Pál korábbi köztársasági elnöknek ez nem sikerült, lemondását is azzal indokolta, hogy "képtelen megtestesíteni a nemzet egységét". "Többé nem hagyhatjuk, hogy döntés szülessen rólunk, de nélkülünk" - hangzott el a felszólalás végén. A demonstráción nem történt rendbontás.