2012. április. 24. 06:20 MTI/Index Utolsó frissítés: 2012. április. 24. 10:19 Itthon

Index: már holnap távozik Orbán egyik minisztere

Már szerdán bejelentik, hogy Balog Zoltán váltja Réthelyi Miklóst a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) élén – írja több kormányzati forrásra hivatkozva az Index internetes portál kedd hajnalban.

A portál úgy tudja, hogy Balog Zoltán miniszteri meghallgatása a jövő héten elkezdődhet a parlamenti bizottságok előtt, a kinevezése pedig május 15-én történhet meg. Balog jelenleg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Kormánypárti képviselők az Indexnek arról beszéltek: egyelőre csak Balog Zoltán kinevezése tekinthető biztosnak, a további személycserékről szerintük még nem születtek meg a végleges döntések.

A Népszabadság információi szerint Orbán Viktor nem választja két részre a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot, ellenkezőleg: a romaügyek, a nemzetiségek és az egyházi államtitkárság is a Balog Zoltán vezette Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz fog tartozni. A lap úgy tudja, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az államtitkári értekezleten már tájékoztatást adott arról, hogy a nemzetiségek és az egyházügyek is a humán csúcstárcához kerülnek, mert az egyházügyeket konszolidálni kell, állítólag ugyanis sem Bölcskei Gusztáv református püspök, sem Erdő Péter bíboros "nem igazán elégedett az ügyek vitelével”.

A Népszabadság információi szerint Balog Zoltán már beszélgetett személyi kérdésekről is: Gál András Leventét szerette volna megnyerni közigazgatási államtitkárnak, de ő nem vállalta a felkérést, így marad Jávor András e poszton, ám míg korábban biztos volt, hogy Hoffmann Rózsa oktatási, Soltész Miklós szociális, illetve Szócska Miklós egészségügyi államtitkár is marad a helyén, a lap szerint ez csak egyelőre lesz így, később lehet, hogy változik az államtitkári kar is.

További változások is várhatók: ha Varga Mihály veszi át Fellegi Tamástól az IMF-tárgyalások vezetését és Lázár János „kancelláriaminiszter” lesz, Rogán Antal mellett Kósa Lajos neve is felvetődött Fidesz-frakcióvezetőnek.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. május. 04. 19:30

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Bizonyos körökben a #metoo mozgalom javított a női alkotók helyzetén, közben azonban olyan politikai elit ül a fejünkön, ahol feleségek esnek át vak komondorokon, és a kiindulópont még mindig az, hogy férfinak lenni felsőbbrendű helyzet – mondja Radnay Csilla színésznő. Miért mindennapi társa a halál gondolata, és mikor érzett akkora kiégést, hogy csaknem elhagyta a pályát? Mit kezd szakmája megosztottságával? Erről is beszélgettünk a színésznővel a nemrég bemutatott, Védőháló című darab kapcsán, amely egy öngyilkosság történetét dolgozza fel.